2024. március 28., csütörtök

Megemelkedett a használt autók ára

Az új vámtételek alkalmazása után 30 százalékkal megnőtt a használt autók ára. Ez a növekedés az egész Európai Unió területére kihatott, a járványhelyzet pedig csak nehezített a behozatal körülményein. Az áremelkedés miatt megnőtt az érdeklődés az új autók iránt.

A Szerbiai RTV készített a drágulásról egy anyagot, amelyben egy eladó elmondta: nem éri meg neki 14 napot karanténban töltenie csak azért, hogy vásároljon néhány autót Svájcban. Ezért inkább az ott élő rokonokat kéri meg, hogy küldjenek neki eladható személygépkocsit. Emellett az autószállító akár 20 napot is utazik, így ez is megnehezíti az autók értékesítését.

Emiatt az eladók egyre kevesebbet foglalkoznak már behozatallal. Ma már nem éri meg nekik az autókereskedelemmel foglalkozni, és a vásárlóknak is azt tanácsolják, hogy mihamarabb vegyék meg az autót, mert lassan nem lesz majd miből választani. Véleményük szerint ezzel csak az autószervizek járnak jól, hiszen egyre több minőségtelen négykerekűt hoznak be az országba.

Egy behozatali, használt autó ára ma már 6.000 és 9.000 euró között alakul, ami megközelíti az új autók értékét. Ezért a vásárlók sokszor emellett döntenek manapság. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az új autók eladása 8 százalékkal növekedett az idei év első három hónapjában.