2024. április 16., kedd

Ünnepel a Vöröskereszt

Szabadkán ajándék az újszülötteknek

Szombaton volt a Nemzetközi Vöröskereszt világnapja, annak apropóján, hogy 1828. május nyolcadikán született Jean Henri Dunant, a segélyszervezet alapítója. A Vöröskereszt világszerte lévő szervezetei minden évben megemlékeznek erről az évfordulóról. Így van ez Szabadkán is, ahol a Vöröskereszt helyi szervezete egy héten keresztül különböző programokkal igyekszik bemutatni a munkásságát, és felhívni a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára.

A Vöröskereszt helyi képviselői szombaton délelőtt megkoszorúzták Henri Dunant szobrát, majd műhelymunkát tartottak, amelynek résztvevői megismerkedhettek az elsősegélynyújtás alapjaival. A nap folyamán online vetélkedőt tartottak, amelynek fókuszában a Vöröskereszt munkássága és történelme állt. Vasárnap a Szabadkai Közkórházba látogattak el a Vöröskereszt képviselői, és ajándékcsomagot adtak át minden újszülöttnek, aki május nyolcadikán született. Mint megtudtuk, a jótékonysági szervezet minden olyan csecsemőnek ajándékkal kedveskedik, akik a Nemzetközi Vöröskereszt hete alatt születnek.

A Vöröskereszt világnapja alkalmából a szabadkai Városházán kitűzték a segélyszervezet lobogóját, illetve szombaton este vörös színnel világították meg az épületet.