2021. június 25., péntek

Suliszínház Fesztivál, Muzslya

A megszokottól eltérő volt a 21. Suliszínház Fesztivál szombaton megtartott muzslyai szemléje. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében ugyanis 16 anyanyelvápoló csoport mintegy kétszáz színjátszója egyetlen színdarabot: a Karinthy Frigyes műve alapján készült Az emberke tragédiáját mutatta be.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában két nyugat-bácskai, egy szerémségi és 13 bánáti anyanyelvápoló csoport mutatott be 15 jelenetet a műből. A nem mindennapi vállalkozást hetekig tartó próbák és egy egész napos főpróba előzte meg, Molnár Róbert színész irányítása alatt. A gyerekek persze örültek a fellépési lehetőségnek és még inkább annak, hogy találkozhattak.

– Kettőszáz gyermek szíve dobbant itt egyszerre, ebben a teremben. Ez egy óriási élmény volt most mindenki számára, a fellépőknek, a felkészítőknek és a nézőközönségnek is. Nagyon reméljük, hogy ezt az újítást majd hagyományossá tudjuk tenni. A gyerekek örültek az egész napos találkozónak és a közös munkának, mondta Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke.

Az ürményházi iskolának nyolc felsős és hat alsós tanulója van. Ezúttal kilenc gyerekkel érkeztek a fesztiválra.

– Az ürményháziak már nagyon régóta járnak erre a fesztiválra. Most már ez lassan úgy néz ki, mint egy kirándulás és a gyerekek várják, hogy jöjjenek. Rendszeresen járnak anyanyelvápolási órákra és annak keretén belül sor került a próbákra, amit ma elhoztunk ide. Nem volt könnyű, nem volt olyan, mint eddig. Mindenki hozzátett valamit a közös sikerért, nyilatkozta Móricz Elvira, az egyetlen dél-bánáti anyanyelvápoló csoport vezetője.

Mindenki hozzátett valamit (Fotó: Kecskés István)
Mindenki hozzátett valamit (Fotó: Kecskés István)

Az idei Suliszínház Fesztivál nem volt versenyjellegű, de a szakmai zsűri véleményezte az anyanyelvápoló csoportok fellépését.

– Ilyen körülmények közt mégis összehozni a 21. Suliszínház Fesztivált – ha anyanyelvi szinten is – nagy dolog. Boldoggá tesz, hogy volt és hogy így meg tudták valósítani. Sőt külön pozitívum, hogy az anyanyelvápolók dolgozhattak. Még ilyen körülmények között is az anyanyelvüket ápolták. Összejöttek, külön gyakoroltak, együtt gyakoroltak, különböző módon oldották meg, ki-ki másként, de megoldották, nyilatkozta a szemle végén Jódal Rózsa író, a zsűri elnöke.

Az előadás közelebb hozta a gyerekekhez a történelmi távlatokat, de jelen volt a mai világ jó és rossz oldala is, kezdve a mobiltelefontól a járványhelyzet okozta problémákig.