2024. április 19., péntek
NBA

Bajba kerülhet a Lakers

Háromból háromszor verte az idei szezonban a két Los Angeles-i csapat rangadóján a Clippers a bajnoki címvédő Lakerst, amely ezúttal simán, 118:94 arányban maradt alul a Staples Centerben. A Taviaknál sérült lába miatt továbbra sem léphetett pályára LeBron James, a másik húzóember, Anthony Davis pedig kilenc perc játék után vonult be az öltözőbe meghúzott bokája miatt. A lehetőséggel tökéletesen élt a Clippers, amelyet szokás szerint Paul George (24) és Kawhi Leonard (15) vezetett. A győztes 45/22-es mérleggel a harmadik helyen állt a péntek hajnali fordulót követően. A Denver (44/22) a negyedik, az ötödik helyre pedig az a Dallas (38/28) ugrott, amely példás csapatteljesítménnyel, természetesen Luka Dončić (24-10-8) vezérletével múlta felül (113:109) a keleti bajnokesélyes Brooklynt, amelynél Kyrie Irving így „hiába” jutott 45 pontig. A hatodik-hetedik helyeken, hat meccsel hátra az alapszakaszból, azonos mérleggel (37/29) állt a Lakers és a Portland, ezért késhegyre menő versenyfutásra lehet számítani az utolsó biztos playoff-helyekért, illetve a playin-torna (7–10. pozíció) elkerüléséért.

A keleti főcsoportban kicsit szorosabb a verseny a nagy hármas (Philadelphia, Brooklyn, Milwaukee) mögött, a jelenleg 4.–6. helyen álló New York (37/29), Atlanta (37/31), Boston (35/31) hármas helye korántsem biztosított a rájátszásban, a Miami (35/31) ugyanis ott liheg a nyakukban. Az Atlanta legutóbb Indianapolisban kapott ki (133:126), Bogdan Bogdanović szezonja egyik legjobb meccsén hat triplánál, összesen 28 pontnál állt meg.

NBA, alapszakasz: Charlotte–Chicago 99:120, Dallas–Brooklyn 113:109, Toronto–Washington 115:115, h. u. 129:131, Detroit–Memphis 111:97, Indiana–Atlanta 133:126, Golden State–Oklahoma 118:97, LA Clippers–LA Lakers 118:94.

BL

Kialakult a négy mezőnye

Lejátszották a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) európai élvonalának, a Bajnokok Ligájának a negyeddöntőit. Az éremmeccseket vasárnap rendezik az orosz Nyizsnyij Novgorod városában.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő: Nyizsnyij Novgorod–Zaragoza 78:86, Nymburk–Karsiyaka 73:84, Tenerife–Strasbourg 73:73, h. u. 86:88, Hapoel Holon–Burgos 77:86. Az elődöntőben: Zaragoza–Karsiyaka, Burgos–Strasbourg.