2024. április 19., péntek

Vučić: Európa a mi hazánk

Aleksandar Vučić szerb államfő ma csatlakozott azokhoz a politikusokhoz, akik kiemelték Európa és az Európai Unió jelentőségét, egyúttal gratuláltak a kontinensnek, annak minden állampolgárának Európa napja alkalmából. A minden évben május 9-én ünnepelt Európa-nap az európai béke és egység ünnepe, ugyanis 1950-ben a francia külügyminiszter, Robert Schuman új európai intézmény felállítását szorgalmazta abból a célból, hogy összefogja a kontinens országait.

Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője ma Belgrádban vacsorázott Aleksandar Vučićtyal, Ivica Dačićtyal, a köztársasági parlament elnökével, Ana Brnabić miniszterelnökkel, Nikola Selaković szerb külügyminiszterrel valamint Jadranka Joksimović európai integrációs miniszterrel. Az eseményen ott volt még Belgrád polgármestere, Zoran Radojičić és Goran Vesić alpolgármester is. Vučić elmondta, hogy Szerbia Európát a hazájának tekinti, az EU pedig egyértelműen az ország legnagyobb támogatója, legfontosabb kereskedelmi partnere, amely ezer szállal kötődik hozzánk.

Vučić szerint a problémák ellenére Szerbia és az EU folyamatosan együttműködik, és jó eredményeket tud felmutatni a pandémia idején is.

Svima u Srbiji i Evropskoj uniji, čestitam Dan Evrope, na isti dan 9. maja, slavimo i veliku pobedu slobode, izvojevanu...

Posted by Aleksandar Vučić on Saturday, May 8, 2021