2024. március 29., péntek

Méregdrága új tankönyv vagy más megoldás?

A szülők számára igen megterhelő a tankönyvcsomagok biztosítása

Lassan közeledik a tanév vége, megszaporodnak ilyenkor a diákok feladatai, a szülők számára pedig már a következő osztályhoz szükséges tankönyvek biztosítása okoz fejtörtést. A tanévkezdéssel járó kiadások évről évre jelentősen megterhelik a családok költségvetését, most ehhez még hozzájárul az is, hogy bizonyos osztályok számára tovább drágulnak a legújabb generációs tankönyvek. A felsőbb osztályokban egy-egy teljes csomag ára 12 ezer dinár feletti összeg, amit ugyan lehet három havi részletben is törleszteni, de ez gyenge vigasz a több gyermeket nevelő, és alacsony jövedelmű családok számára. Nagy könnyítés lenne, hogy a nagycsaládokban a harmadik gyermek számára a tankönyvek ingyen állnának rendelkezkésre, viszont az első két gyermek esetében nem jár kedvezmény. Egyedül talán a szociális segélyben részesülők lélegezhetnek fel ilyen szempontból, illetve azon gyermekek családjai, akik az úgynevezett IOP-rendszer, vagyis könnyített tanmenet szerint követik az oktatást. Az iskolák, a tanárok igyekeznek megkönnyíteni a tankönyvbeszerzéssel járó anyagi kihívásokat, van ahol megszervezik az olvasókönyvek cseréjét, de arra is volt példa, hogy a szülők önállóan oldják meg azt. A topolyai község két tanintézményének vezetőjétől érdeklődtünk a témáról.

Vojter Pulai Mónika, a topolyai Csáki Lajos Általános Iskola igazgatónője elmondta, hogy már jelezték a minisztériumnak, hogy hány diák jogosult az ingyenes tankönyvekre.

– Tanintézményként évek óta nem tudunk beleszólni abba, hogy kitől szerzik be a szülők a könyveket. A mi feladatunk az, hogy kiválasztjuk, mely hivatalosan is jóváhagyott kiadványokból történik az oktatás. Ezt a listát az iskolánk fórumain közzé is tesszük. Azok a szülők, akik nem jogosultak az ingyenes tankönyvekre, bizonyos kiadványokat kikölcsönözhetik a könyvtárunkból. Az előző években meg tudtuk szervezni a tankönyvbörzénket, ami szintén jelentősen megkönnyítette a családok tanévkezdéshez szükséges kiadásait. Ezt a járványügyi helyzet megakadályozta, viszont menet közben azt tapasztaltuk, hogy a szülők és a gyerekek a közösségi hálónak köszönhetően szépen feltalálták magukat. Sajnos ez az út az idén nem lesz járható a 4. és a 8. osztályosok számára, akik szeptembertől teljesen új tankönyveket kapnak, így nem is tudnak cserével könnyíteni a családi költségvetésen ˜– mondta el az igazgatónő, aki hozzátette azt is, hogy az oktatók is tisztában vannak a különböző kiadványokkal járó anyagi teherrel, és igyekeznek ott segíteni, ahol tudnak.

– A tankönyvek feldolgozása után a tanárok a tantervvel összhangban általában igyekeznek további anyaggal is kiegészíteni, érdekesebbé tenni a tanulnivalót. Ez különösen az online oktatásban tudott kibontakozni, amikor is a korábbiaktól eltérő módon kellett minél közelebb hozniuk a tananyagot az oktatóknak a diákokhoz – nyilatkozta a topolyai tanintézmény vezetője.

Savelin Zellei Zsuzsanna, a zentagunarasi Október 18-a Általános Iskola igazgatónője elmondta, hogy nem kevés olyan családról tud, akik nem jogosultak semmilyen szociális juttatásra, kedvezményre a tankönyvvásárlás terén, és évről évre jelentős anyagi befektetést jelent számukra a tanévkezdés.

– A könyvekkel kapcsolatban annyi a feladatunk, hogy készítünk egy listát azokról a kiadványokról, amelyeket a tanintézményünk, a tanáraink használnak. Általában az a gyakorlatunk, hogy négyéves ciklusra gondolkodunk előre. Ez alól most kivételt képeznek a szeptembertől 4. osztályba induló, és a 8. osztályosok tankönyvei, nekik teljesen újakat kell beszerezniük. Ezeknek a kiadványoknak egyelőre még nem tudjuk az árát sem. Azok, akik új tankönyvekből szeretnének tanulni, a topolyai könyvkereskedésben, papírüzletben tudják beszerezni a kiadványokat. Hogy hol, abba mi nem szólhatunk bele – hallhattuk Savelin Zellei Zsuzsannától.

– Az alsóbb osztályokban a legtöbb tankönyv munkalapjellegű, tehát kitöltős, és ezek a könyvek nem alkalmasak a többszöri felhasználásra, ez alól kivételt jelentenek csak az olvasókönyvek. Ezeket mi igyekszünk kiosztani a családok számára. Természetesen ez mellett arra is van példa, hogy a szülők egymás között már megszervezték a tankönyvátadást, van aki az internetes bejegyzéseket követi. Mi a felsőbb osztályokban csak azokat a tankönyveket vásároltatjuk meg a szülőkkel, amelyek mindennapi használatban vannak. Ettől függetlenül is komoly költségekkel kell számolni a tankönyvcsomagot illetően – nyilatkozott az igazgatónő, majd elmondta azt is, hogy ugyan az újabb generációs tankönyveknek valóban megemelkedett az ára, de tartalmilag talán vonzóbbak a gyerekek számára.

– Az új könyvek már igyekeznek a digitális világban felnőtt gyerekek ingerküszöbét kielégíteni, telefonnal szkennelhető applikációkkal is felkeltik az érdeklődést, a klasszikus irodalmi szövegek mellett kortárs szerzők modern szövegeit is tartalmazzák – tette hozzá a zentagunarasi iskola igazgatónője.