2024. április 19., péntek

A színház visszatükrözi az életet

A szabadkai VM4K csütörtök esti vendége dr. Fleis Rita volt

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató és Kulturális Központ csütörtök esti beszélgetős műsorának témája a színház, a színháztörténet volt. Az est vendégével, dr. Fleis Ritával, a teatrológia doktorával, a Szabadkai Városi Könyvtár munkatársával, Baráth Gábor Gergely történész beszélgetett. Az est folyamán szó esett a színház szerepéről és fejlődési irányairól, az ógörögöktől kezdve egészen napjainkig. A műsort online, élő közvetítés formájában láthatták az érdeklődők, a beszélgetés felvétele pedig visszanézhető a VM4K Facebook-oldalán. 

Dr. Fleis Ritát, az elmondása szerint, több mint húsz évvel ezelőtt, a színház világa teljesen magával ragadta:

– A drámai eszközökkel 1999 óta foglalkozok. Részt vettem egy továbbképzésen, amelynek fő témája a drámai elemek az idegen nyelv tanításában volt, és őszintén szólva, akkoriban az engem teljesen elvarázsolt. Tanárkollégáimmal ellentétben, én nem is jegyzeteltem, mert az se tudtam, mi fontos és mi nem, nekem minden új volt. Egy iskolában angolt és németet tanítottam két és fél évig, a továbbképzésen szerzett ismereteket pedig a tanításban is hasznosítottam. A Szabadkai Városi Könyvtárban, 2004-ben, a véletlen során találkoztam Radoslav Lazić ismert teatrológussal, rendezővel és drámapedagógussal, aki a Népszínházban dramaturg is volt és besegített a Gyermekszínház fejlődésébe is. Én úgy ismertem meg, hogy egyszer csak betoppant a könyvtárba és könyveket osztogatott. Megkérdezte, hogy hívnak, és amikor hallotta a német vezetéknevet, egy Goethe-idézettel dedikálta. Megfogtam a könyvet és hazamentem, azután pedig a könyv fogott meg engem. Két év múlva újra találkoztunk Radoslav Lazićtyal. A többi kötetéről kérdeztem, szerettem volna mindet megvenni, ő pedig meglepődött, hogy valaki egyáltalán érdeklődik ezek iránt. A továbbiakban a könyveit ajándékba kaptam, sőt együttműködés is kialakult közöttünk, segítettem is neki a lektorálásban. Az első számú olvasója lettem, gyakran úgy éreztem, hogy nekem írja ezeket a könyveket. A doktori témám is az ő ötlete volt, úgy gondolta, hogy a gyermekszínházi fesztiválunknak szüksége van egy olyan személyre, aki érdeklődik az elmélet iránt és mivel klasszika-filológus vagyok, jártas a kutatási technikákban, az akkori igazgatóhoz, Slobodan Markovićhoz fordult. Azt ajánlotta neki, hogy álljanak mellém és segítsenek abban, hogy a gyermekszínházi fesztivál esztétikájáról írjak – tudtuk meg dr. Fleis Ritától, aki ezek után sok évet töltött kutatással, anyaggyűjtéssel.

Dr. Fleis Rita és Baráth Gábor Gergely a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

Dr. Fleis Rita és Baráth Gábor Gergely a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

– Aki egyszer belép a színház világába, az onnan már ki nem lép. Radoslav Lazić úgymond kézen fogva bevezetett ebbe a világba és valamilyen módon azóta is bent maradtam – tette hozzá dr. Fleis Rita.

A beszélgetés során szó esett az ógörög színházakról, kezdve onnan, hogy a leletekből mit is sejthetünk az akkori világról, folytatva azzal, hogy milyen hatást fejtett ki a későbbi korok színházaira és mennyire érhető tetten a mai idők színházi világában.

– A kezdetekről csak annyit tudhattunk, amennyit a leletek elárulnak nekünk. Ebből a szempontból most sem változott túl sok minden. A színház egy olyan művészet, ami elveszik. Aki akkor és ott jelen volt, az tudja mi történt. A színház élő és visszatükrözi az életet, a társadalmat, de ugyanakkor játék az egész – hallottuk dr. Fleis Ritától, aki az előadás folyamán beszélt Shakespeare-ről, Molière-ről, az alternatív és a kísérleti színházakról, valamint a közönség befogadóképességéről is.

– Ha az előadó a színtéren nem mond semmi újat, akkor nem is mozdít meg semmit sem. A művésznek ezért mindig fél lépéssel kell előbbre lennie. Ha egy lépéssel van, az már túl sok és ugyanolyan, mintha lemaradna a nézőtől. Eltalálni viszont, hogy mennyi ez a fél lépés, az kész művészet, erre rá kell érezni – mondta dr. Fleis Rita.