2024. március 29., péntek
PROSPERITATI ALAPÍTVÁNY

Előttem az Utódom

Generációváltást támogató képzési programot indít a Prosperitati Alapítvány Előttem az Utódom címmel. A program célja az olyan családi vállalkozások helyzetének megkönnyítése, amelyek szeretnék biztosra venni a folytonosságot a gazdasági tevékenység egy adott területén, azt, hogy az utód továbbviszi a munkát és a megvalósított eredményeket – nyilatkozta lapunknak Juhász Bálint ügyvezető.

Az egy életen át épített családi vállalkozás megfelelő utódjának kiválasztása, betanítása, ellenőrzése nemcsak Vajdaságban, de világszerte komoly fejtörést okoz a cégtulajdonosoknak – ezt a problémát ismerte fel az Alapítvány, ezért a vajdasági vállalkozások számára térítésmentesen igénybe vehető képzési programot szervez, 2021. május 20-a és június 28-a között, online formában, heti egy alkalommal. Ezen együtt vesznek majd részt a program által Elődöknek nevezett cégalapítók és -vezetők, valamint az Utódok, akik át fogják venni a vállalat útjának egyengetését. A programnak az a célja, hogy a felek közötti kommunikációt, együttműködési folyamatokat megerősítse esettanulmányok bemutatásával, valamint interaktív feladatok alkalmazásával. A felvételt nyert Elődök és Utódok térítésmentesen vehetnek részt a képzésen, mely végül bemutatókkal zárul. A képzési program 6 alkalomból áll, melyeket hétköznaponként tartanak online, a nyitó- és zárórendezvényeket, összhangban a járványügyi előírásokkal, személyes részvétellel tervezik megtartani. A programban 15 vállalkozás vehet részt, vállalkozásonként két generáció képviselőivel. Az előadások vállalati stratégiákat, a generációváltás kihívásait, gyakorlati-tapasztalati eseteket, újratervezési lehetőségeket vázolnak majd fel.

– Ez egy újabb eleme annak a kezdeményezésnek, vonalnak, amelybe belekezdtünk, s ami nem a pénzbeli támogatások körébe tartozik, hanem a tudás átadásának, a látószög bővítésének a támogatásához. A gazdaképzés és a Vállalkozz, Vajdaság! programok után most a generációváltást támogató program következik. Először a kiválasztott cégek kapják meg a tudásszerzési lehetőséget,  később azonban az anyagot online térben is el lehet érni – magyarázta Juhász Bálint.

Az érdekelt vajdasági családi vállalkozások a program által szavatolt tréningprogramra május 17-éig jelentkezhetnek a Prosperitati Alapítványnál.