2024. április 19., péntek

Belgrádban tartják a kopaoniki fórumot

Egészségügyi témákkal kezdődik a hagyományos gazdasági tanácskozás

Május 24-e és 27-e között Belgrádban, ún. hibrid kiadásban tartják meg az idei, 28. Kopaoniki Üzleti Fórumot, amely – rendhagyó módon – egészségügyi panelbeszélgetéssel indul. A hazai jelentőségénél fogva szerbiai Davosnak is nevezett gazdasági tanácskozás témája: A világ a Covid–19 után – Új növekedési források a megváltozott üzleti körülmények között. A Szerbiai Közgazdászok Szövetségének bejelentése szerint a négy nap alatt számos véleménycserét szentelnek a koronavírus-járványt követő gazdasági és társadalmi fejlődés lehetőségeinek.

A résztvevők között az idén is lesznek rangos állami tisztségviselők, nemzetközi pénzintézeti képviselők, diplomaták, üzletemberek. Már jelezte részvételét Ana Brnabić kormányfő, Siniša Mali pénzügyminiszter, Jorgovanka Tabaković bankkormányzó, Sem Fabrizi, az EU szerbiai küldöttségvezetője, Linda Van Gelder, a Világbank nyugat-balkáni regionális igazgatója és Ary Naim, a Nemzetközi Valutaalap regionális menedzsere.

A hibrid formátum azt jelenti, hogy a járvány miatt korlátozzák a helyszíni résztvevők számát, viszont a beszélgetéseket, tanácskozásokat  bárki figyelemmel kísérheti a YouTube-on, a www.kopaonikbusinessforum.rs portálon keresztül.