2024. március 28., csütörtök

Csirketenyésztés Bánátban

Sokan látnak benne pénzforrást, ennek ellenére még mindig magas a behozatal

A baromfitenyésztésnek egykor nagy hagyománya volt Közép-Bánátban. A begaszentgyörgyi (Žitište) Agroživ baromfi-feldolgozó társaságnak több mint másfél ezer dolgozója volt. Évente 20 ezer tonna csirkehúst dolgoztak fel, a farmjaikon pedig 12 millió csirkét neveltek. A kompánia rég tönkrement, de a csirkehízlalás hagyománya a mai napig megmaradt a vidéken.

A magyarittabei (Novi Itabej) Zima István kamionos fuvarozóként kezdte, majd a családalapítás után úgy döntött, hogy olyan vállalkozásba fog, ami közelebb hozza a családi házhoz. A csirkehízlalás mellett döntött. Az időnkénti nehézségek ellenére – családjával együtt – kitartott a baromfitenyésztés mellett.

– Volt egy megfelelő mezőgazdasági támogatás. Megpályáztuk, megkaptuk a lehetőséget és 1982-ben elkezdett üzemelni a csirkefarmunk. Azóta sok nehézségekkel birkózunk. Most már oda jutottunk, hogy nem az a nehéz, hogy felneveljük a jószágot, hanem, hogy pozitívan értékesítsük. Ebben a pillanatban a legnagyobb gond – mondta Zima István.

A vidék csirkefarmjai hosszú éveken át osztoztak az ország akkori legnagyobb baromfivágóhídjának a sorsával. A begaszentgyörgyi Agroživ társaság Szerbia és Montenegró legnagyobb húsfeldolgozója volt. Kivitelre is dolgoztak. Amikor a társaság tönkrement, akkor a Matijević vágóhíd átvette a farmokat.

– Mi magánvállalkozók egyre többen vagyunk. Nagyon sokan ebben láttak pénzforrást. Igaz, hogy nagy a befektetés, ahhoz képest, amennyi hasznot hozhat. De az emberek kitartottak. Az utóbbi öt-hat évben még növekedtek is a farmok a községben. Úgyhogy szerintem még mindig a csirketenyésztésben a legerősebb ez a vidék – vélte Zima István.

Most a csirkefarmok a baromfivágóhidak részére, azok megrendelésére tenyésztenek. Zimáéknak egy járeki vágóhíddal van együttműködése. Egy ciklusban 33 ezer csirkét nevelnek fel.

A koronavírus-járvány negatív hatással volt a bánáti csirkefarmok munkájára, hiszen a hízócsirkének csaknem a felét a vendéglátóipar használja fel. Viszont az egyre kifejezettebb munkaerőhiány nem érinti annyira a csirkefarmok munkáját, mivel szinte minden gépesítve van.

A baromfi tartásának megvannak az előnyei: viszonylag gyorsan beindítható a termelés, egész éven keresztül lehet dolgozni, a kis és a közepes farmokon. Ennek ellenére a csirkehús behozatala az országba nagyobb, mint annak kivitele.