2024. április 20., szombat

Állami támogatás a gazdáknak

Tegnap elindult a kis mezőgazdasági üzemek és a vállalatok jelentkezése az állam és a Világbank közös pénzügyi támogatására. A teljes összeg, amelyet egy gazdaság visszatérítetlenül megkaphat, 25.000 euró. A projekt három évig tart majd.

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a Szerbiai RTV reggeli műsorában elmondta, hogy a pályázat június 4-éig nyitva van. Bármely gazdaság jelentkezhet, emellett a gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdaságok, borászatok és a virágtermesztők is. Hozzátette, hogy még két ilyen felhívásra számíthatnak majd.

Nedimović felhívta a figyelmet, hogy ezen a pályázaton előre kifizetik a pályázott összeget. A támogatás a következőképpen áll össze: 50 százalék támogatás, 40 százalék banki hitel, míg a maradék 10 százalékot maga a gazda fizeti.

Amennyiben a gazdaságok traktort vásárolnának, a legkisebb érték 20.000 euró lehet, beleértve az ÁFÁ-t is. A támogatás egyedül földvásárlásra nem igényelhető.