2024. március 28., csütörtök
RÁFORDÍTÁSOK

Ciklusváltás a gazdaságpolitikában

Egyértelműnek tűnt, hogy az új amerikai elnök gazdaságpolitikája részben vagy lényegesen eltér majd elődjétől. Azt viszont lehetetlen volt megjósolni, hogy a jelenlegi különleges körülmények között mennyire lehet sikeres a világ legnagyobb gazdaságának kormányzata. Joe Biden eddigi gazdasági eredményei felülmúlták a várakozásokat. Beígérte a gazdagok megadóztatását, ezenkívül hatalmas és drága zöldprogramot is hirdetett. Ugyanakkor egyelőre óvatos és a biztos úton jár, de nagy tervekről beszél. Első 100 napja összességében sikeresnek tekinthető.

Az elemzők többsége egyetért abban, hogy Joe Biden amerikai elnök kétezermilliárd dolláros infrastrukturális fejlesztési terve vízválasztó pillanat az amerikai gazdaság számára. Egy ilyen intézkedés azt is jelentheti, hogy paradox módon az USA-ban is leáldozóban van a neoliberális korszak. Ez pedig egyben azt is jelentheti, hogy már ott is kétségbe vonják, hogy a piacok működnek a legjobban, és a legjobb megoldás, ha a piacokat magukra hagyjuk. Sok tényező hozzájárult ahhoz, hogy ez a korszak, most úgy tűnik, lezárul. Az viszont még mindig többesélyes, hogy mi váltja majd fel a közelebbi és távolabbi jövőben, Amerikában az eddig domináns gazdasági teóriát.

Ha próbálunk a múltban keresni hasonló időszakokat és az arra adott gazdasági válaszokat, illetve a korábbi krízisek tapasztalatait figyelembe véve keressük a megoldást, nem biztos, hogy meg is találjuk. Ami Amerikában történik, az viszont természetesen jelentősen ki fog hatni más országok gazdaságára, befolyásolja a világgazdaság alakulását. Azok a kihívások viszont, amelyekkel az USA és a többi fejlett gazdaság ma szembenéz, alapvetően különböznek azoktól, amelyek a 20. században jelentkeztek. A jelenlegi gondok, a járványhelyzettel, klímaváltozással, hiperglobalizációval és a munkaerőpiacon új technológiák hatásaival megspékelve, új megoldásokat és új megközelítést igényelnek.

ZÖLD ÚT A ZÖLD FORDULATNAK

 A klímaváltozás kérdésében Biden egészen más irányvonalat követ, mint elődje. Terve ugyan elmarad a progresszív demokraták által pártolt Green New Dealtől, de a zöldgazdaság terén így is jelentős beruházásokat irányoz elő. Az elektromos járművek vásárlásának támogatását, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó más programokat is magában foglalja. Valójában Biden terve tekinthető minden idők legelszántabb amerikai törekvésének az üvegházhatású gázok csökkentésére vonatkozólag. Mindez jelentős lökést adhat majd bizonyos iparágaknak.

Ami azonban talán a legjobban tükrözi a kezdeti sikereket, az a tény, hogy azzal az ígéretével is jól áll, hogy talpra állítja az amerikai gazdaságot. Az Amerikai Egyesült Államok bruttó hazai terméke éves szinten 6,4 százalékkal nőtt az első negyedévben. Elemzők szerint ez elsősorban a világjárványból való kilábalás velejárójaként a fogyasztói fellendülésnek köszönhető. Ebben pedig nagy szerepe volt, hogy 1400 dolláros szabadon felhasználható támogatási csekket küldtek a legtöbb amerikai háztartásnak. Az első hónapokban az volt a legfontosabb kérdés, hogyan állítja talpra az amerikai gazdaságot. Először a lakosságnak kezdett pénzt osztani, ami klasszikus közgazdasági értelemben inkább pazarlásnak, mint gazdaságélénkítésnek tekinthető. Azonban a háztartások a pénzt elköltötték, ezzel élénkítették a fogyasztást, az pedig segített az amerikai iparnak is. Elsősorban ennek köszönhető a 40 éve nem látott 6,4 százalékos GDP-növekedés.

ALAPOKAT RENGETŐ VÁLTOZÁSOK

A pénzosztásból eredő fogyasztásfelpörgés lehet, hogy gyorsan ki is fullad. A Biden-terv azonban ennél jóval többet jelenthet, ha sikeres lesz a jövőben is. Alapvetően alakíthatja át az állam szerepét a gazdaságban, illetve azt, hogy ez a szerep miként érvényesül. Az államnak a gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos, hagyományos szkepticizmus abban a meggyőződésben gyökerezik, hogy a profit által motivált magánpiacok hatékonyak, a kormányzatok viszont pazarlók. A dolog azonban nyilván nem ilyen egyszerű.  A magánpiacok elmúlt évtizedekben megtapasztalt túlterjeszkedése, a monopóliumok térnyerése, a pénzügyi szektor könnyelműsége, a jövedelmek túlzott mértékű koncentrációja és a növekvő gazdasági bizonytalanság a magánszektor árnyoldalait is megmutatta. A múltban minden egyes túlzott kibillenés az állam és a piac egyensúlyában végül azt okozta, hogy utána az ellenkező irányba történt túlzott mértékű elfordulás. A Biden-terv illeszkedik ebbe, de elméletileg meg is törheti ezt a ciklikusságot. Ha sikerül megtalálni a finomhangolást az állam szerepe és a piacok folyamatok szabadon engedése között, az valóban sikeres gazdaságpolitika lehet hosszú távon is. Ha ezt sikerül elérnie, akkor az a példa lehet, hogy miként kell egymást kiegészíteni, és nem felváltani. Siker esetén a Biden-terv átalakíthatja az Egyesült Államokat, de fontos és követendő példa lehet a többi fejlett ország számára is. A világjárvány idején világosan megmutatkozik, mennyire fontos az állam aktív szerepvállalása. Az élet minden területén, így a gazdaságban különösképpen. A történelmi tapasztalatok szerint egy idő után ez túlnövi a racionalitás határait, és kezdődhet egy újabb ciklus.