2024. március 28., csütörtök

Döntés születhet Szabadka alapszabályának módosításáról

Holnap ülésezik a városi képviselő-testület

A szabadkai városi képviselő-testület holnap tartja meg sorrendben kilencedik rendes ülését, aminek keretén belül 17 napirendi ponttal kapcsolatban döntenek a képviselők. Az ülésen ismét szó lesz a város alapszabályának módosításáról, vagyis újabb szakaszába lép a bunyevác nyelv hivatalossá tételének folyamata, ugyanakkor várhatóan hatályon kívül helyezik a város központjára vonatkozó szabályozási tervet, de a dr. Bodrogvári Ferenc-díj adományozásáról is döntenek. Az ülés apropóján dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke tartott sajtótájékoztatót.

– Végső fázisába érkezik a város alapszabályának módosítása. Ez egy olyan kérdés, amely az előző két ülésen is napirenden szerepelt, és most jutottunk el abba a stádiumba, hogy magáról az alapszabály módosításáról szavazhatunk, lévén, hogy lezajlott a közvita, aminek során 93 javaslat, észrevétel érkezett, emellett lebonyolítottunk egy közmeghallgatást is, és elkészült egy 193 oldalas jelentés a közvitáról. A módosított statútum várhatóan május közepén lép életbe, és onnantól kezdve négy hivatalos nyelv lenne egyenrangú használatban a város területén, a szerb, a magyar és a horvát nyelv mellett a bunyevác is – fogalmazott Pásztor Bálint.

Az ülés másik fontos napirendi pontja a város központjára, vagyis a település kettes számú övezetére vonatkozó, még 2000-ben meghozott szabályozási tervének hatályon kívül helyezése.

– A szabályozási tervre vonatkozó közvitát követően visszaküldtük azt a kidolgozónak, és ennek köszönhetően sikerült megóvni a városközpontot. Azonban, hogy minden veszély elháruljon, hatályon kívül kell helyezni a tervet, amely lehetővé tenne bizonyos rombolást a városközpontban. Bízom abban, hogy hamarosan, a következő hónapokban kidolgozásra kerül a részletes szabályozási terv, amely a városközpontot egységes kultúrtörténeti egységként fogja kezelni, és maradéktalanul figyelembe veszi a műemlékvédelmi szempontokat – fogalmazott a képviselő-testület elnöke.

Pásztor Bálint emellett elmondta, hogy a város éves foglalkoztatási akciótervéről is szavaznak a képviselők, ugyanakkor a dr. Bodrogvári Ferenc-díjakat is odaítélik. Mint ismeretes, az elismerést az idén várhatóan Patyi Szilárd történész, a Magyar Szó újságírója, Góli Kornélia dramaturg, valamint Nevena Milinko, szerb nyelv és irodalom szakos tanár kapja.

Emellett több személycserét érintő kérdéssel kapcsolatban is kifejezhetik véleményüket a képviselők, várhatóan több közvállalat esetében is igazgatócserére kerül sor.

A városi képviselő-testület ülése kilenc órakor veszi kezdetét. A polgárok a város hivatalos weboldalán élőben követhetik a történéseket.