2024. április 19., péntek

A kárókatonák még nem jöttek vissza

Az Óbecsei Színjátszó Odú új előadással készül

Tavaly nagy sikerrel vitte színre az Óbecsei Színjátszó Odú a Tanár úr kérem című darabot, amely mind a fiatalok, mind az idősebbek körében nagy sikert aratott. A társulat az idén Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című kisregény színpadi adaptációját állítja színpadra, a rendező Rókus Zoltán színművész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.

– Gion Nándor emlékévet ünnepelünk, ugyanis az író nyolcvan évvel ezelőtt, 1941-ben született Szenttamáson. Ez az előadásunk sem lesz megszokott, hiszen a kutató szem rengeteg utalást talál a ma emberének, azon felül is a vajdasági magyar ember, menni vagy maradni kérdésére. Rengeteg szimbólummal játszik a történet és ezt mi a saját olvasatunkban úgy szeretnénk reprezentálni, hogy az szikeként hasson a néző lelkébe. Természetesen a csapat ezen felül szórakoztatni is akar, így bőven találkozhat a publikum ismét, ahogy azt már megszokhatták, frappáns és pikáns poénokkal, szituációkkal. Szerintem egy előadásnak szíve-lelke a tér, illetve a légkör, amelyben a cselekmények játszódnak, így az idén egy játszótérre látogat el a csapatunk, azaz a játszóteret hozzuk a színpadra. Remélhetőleg rengeteg, már nem használatos, autógumival együtt, ami szintén olyan anyag lesz, ami segíti a kis színészeket, illetve valamiféle elidegenítést is mutat a szemlélődőknek, rámutatva arra, hogy mennyi újrahasznosításra váró holmit gyűjtögetünk – mondta Rókus Zoltán. Hozzátette, a vírushelyzet miatt később kezdődtek a próbák a Városi Színházban, a bemutatót a nyár elejére tervezik.