2024. március 28., csütörtök

Egyszerűbb kiszállítás az orosz piacra

A Québecben élő szerbiai állampolgárok is érvényesíthetik szociális védelmi jogaikat

Három különböző országközi megállapodás szerepelt szerdán a köztársasági képviselőház napirendjén. A parlamenti képviselők vitát folytattak a szociális védelmet érintő megállapodásról Szerbia és Québec kanadai tartomány között, a Szerbia és az Amerikai Egyesült Államok közti dokumentumról, ami a tudományos és technikai együttműködést öleli fel, valamint a Szerbia és Oroszország közti megállapodásról, ami pedig a növényvédelmet és a növény-egészségügyi karantént szabályozza.

Még a múlt héten megkezdett tizedik ülés során a képviselők már lefolytatták a kulturális kerettörvény, a doppingellenes törvény, az akkreditációs törvény, valamint a nemesfémekkel foglalkozó törvény módosításáról szóló általános vitát. A tegnapi ülés napirendjén szereplő megállapodásokról ezúttal mindenekelőtt Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociális védelmi miniszter számolt be. Elmondta, Québec tartománnyal eddig nem szabályozták a két fél közti szocális biztonsági kérdéseket, annak ellenére, hogy Szerbia 2014-ben már Kanadával aláírt egy ilyen szerződést, ám ez Québec tartományt nem ölelte fel, mégis miután jelentős számú szerbiai állampolgár él és dolgozik ott, szükség volt arra, hogy a szerbiai állampolgárok is érvényesíthessék a nyugdíjra való jogukat, valamint jogosuljanak a rokkantsági és egészségügyi biztosításra, illetve élhessenek jogaikkal munkasérülés, vagy foglalkozási betegségek esetén. A miniszter hangsúlyozta, ilyen megállapodása Szerbiának nem csak Kanadával, hanem 31 állammal, köztük Görögországgal, Oroszországgal és Kínával is van, illetve hamarosan Tunéziával és Azerbajdzsánnal is megköti, de a Franciaországgal kötött megállapodás is hamarosan hatályba lép. Ugyanakkor Hollandia és Olaszország felé is kezdeményezték az ilyen megállapodás megkötését.

Kisić Tepavčević terjesztette elő a Szerbiának és Oroszországnak a növényvédelem terén való együttműködést felölelő megállapodást is. Kiemelte, ezzel könnyebbé válik majd a hazai zöldségféle és gyümölcs Oroszországba szállítása, sőt a vetőmagok és a palánták kiszállítása is egyszerűbb lesz. Rámutatott, Szerbia egyre több zöldséget és gyümölcsöt értékesít az orosz piacon, ám a növény-egészségügyi vizsgálat során egy 1996-ból származó megállapodást alkalmaznak, ami már bizonyos pontokban korszerűsítésre szorul. Erre az igényre válaszol a napirenden szereplő megállapodás.

Branko Ružić oktatási miniszter beszélt a Szerbia és az USA között aláírt megállapodást érintő protokollról. Kiemelte, ezt a dokumentumot a két ország még 2010-ben írta alá, ám az idén januárban lejárt, így meghosszabbítására van szükség. Elmondta, a megállapodás célja az ötletek, a szaktudás, a technológia kapcsán szerzett információk cseréje, hiszen ezáltal, a szemináriumok és közös kutatási projektumok megvalósításával a kutatók, a mérnökök, a tudósok lehetőséget kapnak arra, hogy folytathassák munkájukat, ami mindkét ország számára fejlődési lehetőséget jelent.

Ružić hozzátette ugyanakkor, hogy március 3-án Torontáludvaron (Idvoron), Mihajlo Pupin szülőhelyén aláírták a szellemi tulajdon védelmét célzó protokollt a két állam képviselői.