2024. március 29., péntek

Kelebián az édesanyák napját ünnepelték

Vasárnap szentmisét, keresztszentelést és hangversenyt is rendeztek

Vasárnap anyák napi programokat tartottak a kelebiai plébánián. A délelőtti szentmise után megszentelték a plébánia újonnan felállított keresztjét, este pedig hangversenyre volt a templomban.

A szentmise előtt a hívek a Márton Áron Közösségi Ház udvarán sorakoztak fel, majd a menet bevonult a templomba. Az ünnepi szentmisén az édesanyák gyermekeikkel együtt énekeltek, majd a szertartás után megszentelték a közösségi ház előtt felállított az új keresztet.

Paskó Csaba plébános a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a fából készült keresztet Taskovity Ferenc, a pasztorális tanács tagja készítette. Mint kiemelte, a pasztorális tanács többi tagja, köztük Szaniszló Attila is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felállítsák és előkészítsék a keresztet az esti díszkivilágítással együtt.

– A XXI. században is állítanak az emberek keresztet, kereszténységünket mutatjuk és vállaljuk vele. Gyakorlati oka is van a kereszt állításának, hiszen a Kelebiára látogatók sokszor nem tudják, hogy merre található a templom. Szerettük volna, ha az emberek mindig ide találnának mihozzánk, hiszen a kereszt este ki lesz világítva. Amikor lemegy a nap, a fények automatikusan bekapcsolnak – emelte ki Paskó Csaba.

Az esti hangversenyen a Pro Musica Kamarakórus, a helyi Tarabuka gyermek- és ifjúsági kórus, Vizin Kornelije orgona- és Zsiga Pál hegedművész lépett színpadra.