2021. július 25., vasárnap
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Pénzadomány után védőoltás is

A május és az augusztus közötti időszakban 36 ezer adag védőoltás érkezik Szerbiába az EU-ból

Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter kíséretében Várhelyi Olivér, az Európai Unió szomszédságpolitikai és bővítési biztosa, valamint küldöttsége hétfőn este Belgrádban ellátogatott a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetbe. Megismerkedett annak tevékenységével, Szerbia járványellenes törekvéseivel és az immunizáció folyamatával, valamint megtekintette az uniós támogatásból vásárolt felszerelést. Ezt megelőzően Várhelyi Olivér átadta az Európai Unió védőoltás-adományának első szállítmányát, 1170 adag Pfizer–BioNTech-vakcinát. A nyugat-balkáni térségnek szánt 651 ezer adag védőoltásból Szerbia 36 ezer adagra számíthat, ez az elmondottak értelmében a május és az augusztus vége közötti időszakban érkezik meg az országba.
A Batutban tett körsétát követően megtartott sajtótájékoztatón Várhelyi Olivér kiemelte: a nyugat-balkáni térségben Szerbia immunizációs folyamata a legsikeresebb, ezért látogatott el ebbe az országba először az EU védőoltás-adományának első szállítmányával. A folytatásban az uniós tisztségviselő arra emlékeztetett, hogy nem ez az első európai uniós segítség a járványellenes küzdelemben, Brüsszel már tavaly, a világjárvány kezdetén, támogatta Szerbiát és a térség többi országát, akkor elsősorban pénzadománnyal. Most megteremtődött annak a lehetősége, hogy az EU védőoltással is segítse az országot, illetve a térséget a járványellenes küzdelemben, húzta alá Várhelyi Olivér, valamint rámutatott, hogy a következő hetekben 651 ezer adag védőoltás érkezik a Nyugat-Balkán országaiba az EU-ból. Mint azt a tisztségviselő kiemelte, ez a program a COVAX vakcina-beszerzési programtól függetlenül valósul meg.
– Szeretnék köszönetet mondani Szerbiának, hiszen nemcsak saját lakosságának az immunizációját volt képes megszervezni, hanem a térség országait is segítette. Szerbia majdnem 100 ezer adag védőoltást adományozott a térség országainak. Most rajtunk a sor, hogy ebből valamennyit visszaadjunk Szerbiának. A magas oltási arány miatt úgy tűnhet, hogy a járványellenes küzdelem egyszerűbbé vált Szerbiában, ám arra kérek mindenkit, hogy továbbra is maradjon óvatos. Aki csak teheti, vegye fel a védőoltást, csakis ekképpen küzdhetünk meg a járvánnyal. A járvány emberéleteket követel és próbatétel elé állítja az országok gazdaságait – fogalmazott Várhelyi Olivér.

A bővítési biztos elmondása szerint májusban és júniusban elsősorban arra összpontosítanak, hogy hozzájáruljanak a térség eddig nem immunizált egészségügyi dolgozóinak az oltásához, majd ezt követően, valószínűleg júliustól, érkezik dinamikusabban Szerbiába a védőoltás megbeszélt mennyisége.

MÁSNAK NAGYOBB SZÜKSÉGE VAN RÁ
Jadranka Joksimović köszönetet mondott Várhelyi Olivérnek, amiért hozzájárult ahhoz, hogy az EU felismerje a térség országai védőoltással való segítésének a fontosságát. Külön köszönet azért, hogy a bővítési biztos objektíven és valósághűen számol be Brüsszelben Szerbia járványellenes intézkedéseiről, emelte ki Jadranka Joksimović.
– Fontos, hogy Szerbia kezdettől fogva felkészülten reagált, majd később odafigyelésről és szolidaritásról tett tanúbizonyságot, és erre Várhelyi Olivér folyamatosan rámutatott Brüsszelben. Emlékeztetnék, hogy országunk nem csupán a térséget segítette, tavaly áprilisban Olaszországnak is adományt küldött, elsősorban védőfelszerelés formájában. Mindez hitelesen tükrözi, hogy Szerbia magatartásának alapját az európai értékek képezik. Amikor megkezdődtek az egyeztetések az uniós védőoltás-adományról, Szerbia nagyobb mennyiségre tartott igényt, arányosan a lakosság számával, ám később felismerte, hogy a térség országainak a helyzete sokkal súlyosabb, ezért beleegyezett abba, hogy ebből a forrásból kevesebb védőoltás érkezzen – fejtette ki Jadranka Joksimović.
A továbbiakban a miniszter rámutatott, hogy az egyén jogai valóban mindennél fontosabbak, ám járvány ideje alatt a közérdeket különösen fontos figyelembe venni. Mostanra tudományos tények bizonyítják, hogy a védőoltás védelmet nyújt a fertőződéssel, valamint a súlyos tünetek kialakulásával szemben, hangsúlyozta Jadranka Joksimović, majd arra kérte a polgárokat, hogy vegyék fel a védőoltást.
A miniszter elmondása szerint Szerbia még tavaly júniusban megalapította a munkacsoportot, amelynek az volt a feladata, hogy pénzeszközökre pályázzon az EU szolidaritási alapjában. Mint hozzátette, Szerbia olyan feltételek mellett pályázhatott, mintha már az EU teljes jogú tagállama lenne. Szerbia ekképpen 12 millió euró vissza nem térítendő támogatást kapott, többet, mint némelyik uniós tagállam, ami egyebek mellett azzal magyarázható, hogy Szerbia felkészült és transzparens volt, emelte ki Jadranka Joksimović, mondván, hogy az említett összeget várhatóan az idei év végéig utalják át az országnak.

FELÉRTÉKELŐDÖTT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS
Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója a sajtótájékoztató folytatásában az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, szavai szerint a járvány ideje alatt ez különösen felértékelődött. Az Európai Unió támogatása, úgy a védőoltások tárolására alkalmas hűtőszekrények beszerzésében, mint a szakértői, illetve az adminisztratív munkaerő alkalmazásában, rendkívül fontos Szerbia számára a sikeres immunizáció megszervezésének a szempontjából, emelte ki Verica Jovanović. Mint hozzátette, az oltási folyamat kezdete óta 3.517.191 adag védőoltással oltottak, az oltóanyag mindkét adagját valamivel kevesebb mint 1,5 millió polgár kapta meg. Az intézményvezető a folytatásban a hatályos járványügyi korlátozások és óvintézkedések alkalmazására, valamint a védőoltás felvételére kérte a polgárokat.

KÉT HÉT MÚLVA KIDERÜL
Az aktuális járványhelyzetet értékelvén Darija Kisić Tepavčević epidemiológus és a köztársasági egészségügyi válságstáb tagja abbéli reményének adott hangot, hogy az ünnepnapok ideje alatt jellemző összejövetelek, legyenek akármennyire is kockázatosak, nem generálják a járványhelyzet rosszabbodását. Nagyjából két hét múlva derül ki, hogy az ünnepnapok befolyásolták-e a járványhelyzetet, emelte ki Darija Kisić Tepavčević a B92 hírportál összeállítása szerint.
Az epidemiológus a folytatásban rámutatott, hogy továbbra is több pácienst bocsátanak el a Covid-kórházakból egy nap leforgása alatt, mint amennyit azokban elhelyeznek. Darija Kisić Tepavčević szavai szerint ha ez így folytatódik, megtörténhet, hogy bizonyos létesítmények kiléphetnek a Covid-rendszerből.
A szakértő szintén a védőoltás felvételére kérte a polgárokat, majd elmondta, hogy ez a feltétele a korlátozások enyhítésének. Mint azt hozzátette, április 27-e óta Szerbiában is az a hivatalos javaslat, hogy a 16 és a 17 év közötti kiskorúak felvehetik a védőoltást.
Ami az aktuális járványügyi mutatókat illeti, a hétfő és a kedd között eltelt 24 órában 9074 koronavírustesztet végeztek el, ebből 1304 eredménye volt pozitív (14,37 százalék). Hivatalosan a vizsgált egy napban 24 Covid-páciens hunyt el, 6456 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,93 százalék. A kórházakban országszerte 4429 Covid-fertőzöttet gyógykezelnek, 138-nak mesterséges lélegeztetésre van szüksége. Vajdaságban előző nap 389 új fertőzést jegyeztek, ebből 93-at Újvidéken. A tartományban 11.302 aktív fertőzést tartanak nyilván.