2024. március 28., csütörtök

Kisić Tepavčević: Ha ilyen ütemben haladunk, enyhítések is jöhetnek

– A védőoltásoknak köszönhetően az elmúlt hetekben a járványügyi helyzet javult – jelentette ki Darija Kisić Tepavčević munkaügyi miniszter és az országos válságtörzs tagja, írja a B92 hírportál.

A Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az ünnepnapok és a vele járó együttlétek nagyobb kockázattal járnak a vírus terjedésére, de reményét fejezte ki, hogy két hét múlva ezt nem fogjuk észrevenni.

– A jó idő segítségünkre sietett, ugyanis a nagyobb gyülekezésekre nyílt téren került sor, ahol kisebb esély van a fertőzésre. Emellett sok polgár már felvette a védőoltást és a többségük felelősségteljesen viselkedik – mondta Kisić Tepavčević.

Hozzátette, hogy a fertőzöttek számának csökkenése mellett a helyzet javulásának másik jele, hogy alacsony a kórházi kezelésre szorulók száma is, ezért amennyiben ilyen ütemben halad a járványtani helyzet, akkor várhatóan az egészségügyi rendszer is tehermentesül.

A belgrádi Bežanijska kosa Klinikai Központ kilépett a Covid-rendszerből, a miniszter pedig kiemelte, hogy a járványügyi helyzet alakulásától függően más kórházak is visszatérhetnek majd a megszokott munkarendhez.

Hangsúlyozta, hogy Szerbiában a járványhelyzet kedvező a védőoltásoknak is köszönhetően.

– Amennyiben ilyen felelőséggel és oltakozási ütemmel haladunk, akkor egész biztosan, hogy enyhítések és sokkal kedvezőbb járványhelyzet vár majd ránk – mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy Szerbiában idáig 3,5 millió adag védőoltást használtunk fel. Különösen biztatónak látja, hogy egyre több fiatal veszi fel az oltást. Hozzátette, hogy április 27-étől Szerbiában a Pfizer/BioNTech-védőoltást a 16 és 17 éves korosztály is felveheti, amelyet már más országokban is bevezettek.