2024. március 28., csütörtök

A topolyaiak a tópartot választották

Topolya központja teljesen elnéptelenedett május 1-jén, csak reggel és este volt eső, sőt később a nap is kisütött, így a szombati piac is ünnepi hangulatot idézett. A tóparton is szinte zavartalanul ünnepelhetett a több száz majálisozó, aki többnyire a tóparti séta mellett döntött. Csupán az időnként megélénkülő kellemetlen szél zavarta meg az ünneplőket, kirándulókat.
A borús előrejelzések sem rettentették el a legkitartóbbakat attól, hogy sátrat verjenek a tó körüli területen, voltak, akik bográcsokkal, rostélyokkal vonultak ki a természetbe. A topolyaiakon kívül szép számban érkeztek Vajdaság más városaiból is a majálisozók. A helybeliek főleg gyalog vagy kerékpárral látogattak el a tópartra, míg a vidékiek természetesen gépkocsikkal érkeztek, és töltöttek el néhány kellemes órát a festői környezetben.
A tópart sétányán néhány lacikonyha, fagylaltos, cukorkaárus kínálta portékáját, az elmaradhatatlan csapolt sörrel pedig a rögtönzött vendéglők várták vendégeiket. A gyerekek a kiépített játszótéren is kiélvezhették a majálist.
A legtöbb topolyai azonban az idén is a házi majális mellett döntött, és udvarukban, baráti körben sütöttek, főztek. Kényelem szempontjából ez talán indokoltabb volt, még a nem olyan idillikus környezet elmaradása ellenére is. Az ünnep másnapját már többnyire pihenéssel, rokonlátogatással töltötték az itt élők. Több helybeli cég összekötötte a munka ünnepét az ortodox húsvéttal, és csak ma lesz érzékelhető némi mozgás a városban.
Vasárnap tartották meg a Sarlós Boldogasszony-templomban az idei elsőáldozást, amelyen két generáció legfiatalabbjai is részesülhettek ebben a felemelő élményben, összesen 82-en, 40 kisleány és 42 kisfiú, hiszen a pandémia miatt tavaly elmaradt Topolyán az elsőáldozás.