2024. március 28., csütörtök

A britek újra beleszerettek a könyvolvasásba

Tavaly több könyvet vásároltak a britek, ami az ágazati szakértők szerint azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány alatt az emberek újra rájöttek, hogy szeretnek olvasni.

A szépirodalmi és nem szépirodalmi művek iránti kereslet is megugrott, a hangoskönyvek eladása pedig 37 százalékkal nőtt. Az oktatással kapcsolatos könyvek eladásai azonban visszaestek, mivel az iskolák hónapokig zárva voltak - idézte a Brit Kiadók Szövetségének közleményét a BBC News.
Stephen Lotinga, a szövetség vezetője szerint tavaly sokan ismét ráébredtek, hogy szeretnek olvasni, a kiadók pedig képesek voltak olyan szórakoztató és elgondolkodtató könyveket szállítani, amelyekre szükség volt. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy számos kis kiadó, oktatási könyvek kiadásával foglalkozó vállalat és sok könyvesbolt számára is nagyon nehéz volt a tavalyi év.
A szövetség szerint a teljes brit könyvkiadási forgalom - beleértve a fogyasztói, oktatási és tudományos kiadványokat - 2020-ban 2 százalékkal, 6,4 milliárd fontra (2672 milliárd forintra) emelkedett.
A fogyasztói piac különösen jól teljesített, a szépirodalmi könyvek értékesítése 16 százalékkal, a nem szépirodalmiaké 4 százalékkal nőtt. Ebből a nyomtatott kiadványok forgalma 1,7 milliárd fontot (710 milliárd forintot) tett ki, ami 4 százalékos növekedés, míg a digitális kiadványoké 418 millió fontot (174 milliárd forintot), ami 24 százalékos növekedést jelentett.