Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
Az embernek olyan érzése van, hogy ebben az évben mindent nagyon ki kell ,,böjtölni", várni és érdemelni. Még a tavaszt is. Nehezen köszönt be a kikelet, a természetbe, szívekbe egyaránt...
Szebb napokon, ugyan még csak pillanatnyi „illanatként", de már érezni a levegőben az ismerős illatokat, a gyümölcsfák virágának, az aranyesőnek, a kulcsvirágnak és nemsokára az orgonának az illatát is. Kezd a lég jólesően elnehezülni és „fürdőzhetünk" a tavaszi fáradtságban.
Ilyenkor az egyik kedvenc ételem ráz fel, „felébreszti" a szervezetemet. Energiabomba és a készítésének szertartásos jellege van, ezért csak ritkán fogyasztjuk, de éppen a nehézsége, az extra tápláló volta miatt hat rám elemi erővel. Ez nem más, mint a nyárs és a nyársalás folyamata. Valóságos meditáció, ahogy leülünk a tűz köré, nézünk bele a lángokba. Egyszerre fél szavakból is értjük a másik közlési szándékait, sokáig nem világos helyzetekre, érzelmekre derül fény, tűzfény...
Sok ilyen emlékem van, kezdve a családi, baráti nyárson sütésekkel, amelyekhez nem kell különleges, ünnepi alkalom, elég csak hangot adni a kívánságnak: ideje lenne már nyársalni egyet, nem gondoljátok?! Aztán voltak sokévnyi majálisok, nyári sátorozások, amelyek során mire a nyárs megsült, magunk is belepirultunk vagy belesültünk a kamaszos érzelmek fényébe-tényébe. Később a gyerekeknek adtuk át a csatorna(-)parti, az erdei élmények, étkezések varázsát, a családi meg a szervezett, közösségi kirándulások, az Ismerjük meg Nyugat-Bácskát! elnevezésű túrák alkalmával. Mert minden élmény megosztva jó, a maga valójában is, sőt nemcsak a közösségi oldalakon...
Várom tehát, türelemmel, de nagyon, hogy ismét elkészíthessem a tökéletes nyársat, amely számomra: egy közepes vastagságú szalonnaszelet, tisztességes méretű kolbász, majd zöldséges levezetőnek a végére jöhet a vöröshagyma. Egyszerűen nagyszerű! A friss, szabad levegőn, szigorúan mindig társaságban zajló készítés, elfogyasztás végére kicsattanóan tápláltnak érzem magam, a hangulatom is határozottan üde, tavaszias lesz, mindenre alkalmasnak és képesnek gondolom magam, még egy kiadós délutáni alvásra is – hozzáteszem, az nekem rendszerint még éjjelenként is nehezen megy.
Túl sok a szorongás a napjainkban, egyre kevesebb alkalom adódik az oldott pillanatokra, azok felfedezésére, megélésére. Az a jó, hogy a tavaszi emlékek általában kéretlenül, akaratlanul is visszaköszönnek. Egy-egy „illanat" rávisz bennünket, hogy újraéljük, ami kellemes volt, hogy ismét szerezzünk hasonló élményeket – magyarán, hogy élvezzük, érezzük az életet.
A járványhelyzet miatt régóta nem utazgathatunk kedvünkre, pedig már sokunk fülében, akár egy kagylóhéjban, ott morajlik a tengerek hangja. Képzelgünk kalandozások ízéről, visszaidézzük mindazt, amit az egyes utak életünkbe hoztak.
Így jut eszembe, amikor gyerekecskeként Düsseldorfban várhattam az újévet, és először kóstoltam pezsgőt, a zánkai táborozás, az ottani pástétomos kenyér zöldpaprikával – vacsorák és a gyerekszerelem hangulata –, Nizza, a fiatalkori kalandozások, a fokhagymás-fehérboros kagyló zamata, Ady-költészeti verseny Budapesten – Gianni Annoni olasz éttermében, de milyen pizzát ettem (!), Siófok, a legjobb vendéglátással és méltán híres-neves steak-bárral, horvát tengerpartok baráti sütögetésekkel, sokat keresett, de esetenként telibe találó vörösborok ízével.
Doroszlóról elszármazott pulaiaktól van meg nekünk az egyik családi kedvenc süteményreceptje is. Szintén kalóriabomba (cukorbetegeknek nem ajánlott!), nem gyakran fogyasztjuk, de amikor mégis elkészül, egy pillanat alatt elfogy. Sütjük ezt születésnapi vendégeknek is, imádják és kérik a nem túl egyszerű, de nagyszerű süti receptjét:
„Pulai" krémes
Hozzávalók a piskótához: 10 tojás, 10 ek. kristálycukor, 10 ek. liszt, 2 ek. kakaópor; a töltelékhez: 20 dkg darált keksz, 3 dl lefőzött török kávé, 8 tojássárgája, 30 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 15 dkg darált dió; a habhoz: 8 tojásfehérje, 30 ek. kristálycukor.
Elkészítése: A piskótához szétválasztjuk a tojásokat, és a fehérjét kemény habbá verjük. Amikor már keménnyé vertük, lassan hozzáadagoljuk a cukrot, és azzal is tovább verjük még egy rövid ideig. Ezután beletesszük a tojások sárgáját, azt lassan elkeverjük benne, majd a lisztet és a kakaót is finoman, lassan belekeverjük. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elsimítjuk, és 200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, majd levesszük a hőfokot 150-re, és lassan megsütjük. A töltelékhez a darált kekszet beáztatjuk a hideg kávéba, épp, hogy csak kissé elázzon. A tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a margarint, és azzal együtt is kikeverjük. Végül beletesszük az áztatott darált kekszet és a darált diót, és mixerrel lassan összedolgozzuk, majd rákenjük a kihűlt piskótára. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, lassan hozzáadunk 24 evőkanál cukrot, azzal együtt is tovább verjük. Ezt követően vízgőz fölé tesszük, és így verjük tovább folyamatosan, amíg nem fő kemény habbá. Közben a maradék 6 evőkanál cukrot megpörköljük. Mire a hab elkészül, már a cukrot is meg kell pörkölni. Egyik kezünkkel lassan belefolyatjuk a pörkölt cukrot a kész habba, és azzal együtt is tovább verjük, amíg egységes, krémszerű masszává nem válik. Ezt a kihűlt habot rákenjük a krémes piskótára, és (mértékkel) jöhet a tömény élvezet. Jöhet a tavasz, mindezek után (élet)erőnk biztosan lesz hozzá.
