2024. április 19., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

Jól zenélni csak szívből lehet

A péterrévei ifj. Csasznyi Imrét az elmúlt 25 év három legjobb népzenésze közé szavazta be a közönség

Tavaly a Fonó Budai Zeneház szavazást indított a közösségi médiában. 25 éves fennállásuk apropóján meg szerették volna tudni, hogy a közönség az elmúlt időszak mely pillanataira gondol vissza a legszívesebben. 25 kategóriában lehetett szavazni, majd a közönségszavazást követően a kategóriákat 11 kategóriára vonták össze úgy, hogy egyetlen szavazat se vesszen el. A három legtöbb szavazatot kapott népzenészek egyike a péterrévei ifj. Csasznyi Imre volt. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi pengetős szakán tanult zenészt eddigi pályafutásáról és új zenekaráról, a Folkbeatról kérdeztük.
Hogy kezdődött a te kapcsolatod a népzenével?
– A szüleim hagyományápolással foglalkoznak, népzenei táborokba és táncházakba jártam, és játszottam a péterrévei Tücsök tamburazenekarban – mindez a mi hétköznapjainknak a része volt. Amikor az iskolatársaim a punk- vagy a rockzenéért rajongtak, én népzenét hallgattam. Gyönyörű költői képek vannak ezekben a dalokban, és a pentaton hangrendszer is mélyen megérinti az ember lelkét – a világslágerek fő motívumai is ezekből a hangokból állnak. Mindehhez egy olyan érzelmi világ társul, amitől mindig jobban érzem magam.
A Góbé zenekarral ismerte meg a nevedet Magyarország, de kiléptél a zenekarból. Egy szerelemből duó, majd egy újabb zenei formáció született. Rendhagyó a Folkbeat „keletkezéstörténete".

– Egy bookingmenedzser, aki különböző rendezvényekre szervez be zenekarokat, azzal hívott föl tavalyelőtt márciusban, hogy az egyik zenekar lemondta a fellépését egy rendezvényen, helyettük másnap beugranék-e én valamilyen formációban? Rékával ekkoriban duóban zenéltünk, körbetelefonáltam hát a zenész ismerőseimet, másnap a rendezvény helyszínére tartó buszban összeállítottuk a repertoárt, megejtettük az első közös próbát, és megszületett a Folkbeat név is – a „folk" az én ötletem volt, a „beat" pedig Rékáé, és nekem azért tetszett, mert a beat szó a könnyűműfaj megjelölése mellett szívdobogást is jelent... Remekül éreztük magunkat mi is és a közönség is, így nem volt kérdéses a folytatás. Az akkori négy taghoz csatlakozott még kettő, így most G. Nagy Réka (ének, gitár), a zentai származású Szögi István (harsona, brácsa), Fagyas Róbert (gitár), Kálmán Dániel (basszusgitár), Orosz Balázs (dob) alkotja a Folkbeat zenekart, amelyben jómagam énekelek és tamburázok.
A Folkbeattel a népzene és könnyűzene ötvözetét művelitek. Újragondolt és -hangszerelt dalaitokkal rövid idő alatt a magyar közönség új kedvencei lettetek. Miért ezt az utat választottátok?
– A népzenének a maga őszinteségével lélekgyógyító hatása van, de csak egy zártabb világban él. Mi szerettük volna ennek a zárt világnak a határait kitágítani azzal, hogy a mai kor hangján szólaltatjuk meg őket. A mi dalaink nem feldolgozások, sokkal inkább átiratok és magyar könnyűzenei hatású, népzenei ihletésű szerzői dalok. A Balkánon és Vajdaságban ezt a műfaji egyveleget már régebbről ismerjük, de Magyarországon ez viszonylag új zenei irányzatnak számít.
Készül a Folkbeat első lemeze. Mikor jelenik meg?
– Egy éve készülünk, de a stúdiók most zárva vannak és még nem tudjuk pontosan, hogy mikor tudjuk befejezni a lemezt. Nemrégiben azonban felvettünk egy koncerthangulatú filmet, amit április 30-ától lehet megtekinteni a YouTube-on.
A zenekari koncertek ugyan elmaradtak az utóbbi egy évben, de a duótok Rékával továbbra is tartja a kapcsolatot a közönséggel. Ezt hogy csináljátok?

– Sajnáltuk nagyon, hogy a koncertek elmaradtak, de a karanténkényszer nagyon termékeny időszakot szült. Azzal a szándékkal, hogy örömöt vigyünk az emberek életébe ebben a nehéz időszakban is, Rékával otthon élő bejelentkezésekben énekeltünk, és erre biztattuk a követőinket is, akiktől kaptunk is felvételeket a családi zenélésekről. Annak külön örültem, hogy nyugat-európai országokból, sőt Kanadából is kaptunk üzeneteket, hogy milyen boldogan énekeltek együtt velünk!
Az idén első ízben átadott Fonó-díjra a kategóriánkénti 3-3 legtöbb szavazatot jelölt közül egy szakmai zsűri választotta ki a nyertest. Agócs Gergely és Ifj. Csoóri Sándor 'Sündi' mellé te is bekerültél az elmúlt 25 év három legtöbb szavazatot kapott népzenésze közé. Meglepett a Fonó-szavazás eredménye?
– Nagyon meglepett, mert nem is tudtam róla! Nem voltak előre megadva a nevek, bárkire lehetett szavazni, és így volt ez szép, mivel kampányolni sem lehetett a szavazatokért. Nagyon boldog voltam, hogy bekerültem az első három népzenész közé. A szakmai zsűri végül Sündit választotta az elmúlt 25 év legjobb népzenészévé – nagy megtiszteltetés volt mellette és Agócs Gergely mellett az első három között szerepelni. Az utóbbi néhány évben komoly változáson estem át: elengedtem a görcsös megfelelési kényszert, és kiléptem a Góbé zenekarból, mert már másképp gondolkodtam a zenéről. Jó volt megtapasztalni azt, hogy ha szívvel-lélekkel zenélsz, az tetszeni fog az embereknek. Ma már csakis szívből zenélek!