2024. március 29., péntek

A jövőbe vezet a Fruška gora-i korridor

Határidő előtt befejezik a mintegy 600 millió eurós projektumot a kínai kivitelezők

Május elsején reggel, a korábbi ígéretekkel összhangban megkezdődött a Fruška gora-i korridornak, azaz a tarcali közúti folyosónak, az Újvidék és Ruma közötti autóútnak az építése. A helyszínen, a munkálatok hivatalos kezdetének megtekintésekor Aleksandar Vučić köztársasági elnök elmondta, hogy nagyban megkönnyíti majd a kamionos forgalmat az új szakasz, melynek azért nagy a jelentősége, mert összekapcsolja a dél-bácskai térséget Szerémséggel és Mačvával, gyorsabb utazási lehetőséget szavatol a gazdaságnak, és könnyebb, szebb, jobb, kényelmesebb életet a polgároknak. Kiemelte, az államnak nem fog megrázkódtatást okozni az, hogy kifizesse a munkálatok költségeit. Az államfő az idei évre az előrejelzéseknél magasabb, hétszázalékos GDP-növekedésben bízik, az pedig elegendő teret nyújt majd az építési projektumoknak a finanszírozásához is. Az Újvidék és Ruma közötti útszakasz 47,7 kilométer hosszú lesz, gyorsközlekedési útvonalnak minősül. A szerb kormány a kínai CRBC céggel írta alá tavaly októberben a közúti folyosó kiépítéséről szóló szerződést, melynek értéke 606 millió euróra rúg. Tehermentesíti majd Újvidék városi közlekedését, fontos ipari parkokat köt össze, kapcsolatba kerül a 10-es és a 4-es korridorokkal, és a lehető legjobb útvonalat teremti meg Románia és Bosznia között az elhangzottak alapján. A gyors útszakasz összeköti majd az autópályát Šid és Szabadka irányába is. Megépítését rekordgyorsaságúra tervezik, 2024. március 15-éig elkészülhet. Az építkezés része lesz egy 1,8 km hosszúságú dunai híd Kabolnál (Koviljnál), és egy 3,5 kilométer hosszú alagút. Az új útszakaszt összekötik az épülőfélben levő Ruma–Šabac autóúttal és a Šabac és Loznica közötti úttal. Az út 20 kilométerrel rövidíti le az Újvidék és Belgrád közötti távolságot, vagyis Újvidék központjából előbb lehet majd Rumára érni, mint Futakra.

Az államfő a vendégek társaságában megtekintette az új útvonal tervrajzát (Ótos András felvétele)

Az államfő a vendégek társaságában megtekintette az új útvonal tervrajzát (Ótos András felvétele)

– A közúti folyosó megépítése jelentős, költséges beruházásnak számít – folytatta az államfő –, de az országnak ezt érdeke és kötelessége is véghezvinni, hiszen gyerekeinkre fejlettebb infrastruktúrát, jobb utakat kell hagynunk – fűzte hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy eredetileg 2025-re tervezték a munkálatok befejezését, a kínai kivitelező azonban arra tett ígéretet, hogy ennél korábban, még 2024 márciusában befejezi az építkezést, függetlenül a problémás útszakaszrészektől. Arra is ígéretet tettek, hogy az út érdekében kivágott minden fa helyett két facsemetét ültetnek el a Fruška gorán – számolt be Vučić. Arra kérte a CRBC vezetőségét, gyorsítsa fel a Preljina és Požega közötti autóút építési munkálatait is, hogy utána mielőbb elkezdődhessenek a munkálatok a Požega és Boljare, vagyis a montenegrói határ közötti útszakaszon is.
Csen Bo kínai nagykövet elmondta, hogy ez a projektum újabb szimbóluma a két nemzet közötti barátságnak, és annak a jele is egyben, hogy közösen mindent kiépíthetnek e nemzetek. Emlékeztetett, hogy ugyanez a kínai vállalat építette Belgrádban a Pupin-hidat, de a Miloš fejedelem autóutat is. A kínai–szerb együttműködés vitalitását támasztja alá ez az újabb együttműködés – értékelte a nagykövet.
A munkálatok kezdetét megtekintette Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. A VMSZ-nek eddig is magas fokú prioritása volt az úthálózat fejlesztésének ügye, és az is marad. Minden szinten, mindenkivel partnerséget vállalva, vállat vállnak vetve folyik a munka, nagy lemaradásokat kell ledolgoznunk – írta a látogatást követően Facebook-bejegyzésében Pásztor. Azt is hozzátette: az új autóútnak köszönhetően biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés, és összeköti majd az útvonal Újvidéket Szerémséggel, Vajdaságot Nyugat-Szerbiával, és növeli Vajdaság tőkevonzó erejét is, aminek köszönhetően javítja majd a lakosok életminőségét. A VMSZ elnöke hangsúlyozta, egy gigantikus beruházásról van szó, amely kihívás elé állítja a hazai és külföldi kivitelezőket is.