2024. március 29., péntek

Vučić infrastruktúra-fejlesztési projektekről tárgyalt a kínai nagykövettel

Infrastruktúra-fejlesztési projektekről és a kétoldalú stratégiai együttműködésről tárgyalt Aleksandar Vučić szerb államfő hétfőn Csen Bóval, Kína belgrádi nagykövetével. Az elnök méltatta a szerb-kínai együttműködést, amely szerinte a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul, illetve a hosszú távú helyi és regionális projekteket. Kiemelte: fontos, hogy Peking tiszteletben tartja Szerbia területi egységét, Belgrád pedig az „egy Kína" elvet.

Kína Szerbia harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, az országban egyre nő a kínai beruházások volumene.
A felek már folyamatban lévő, valamint új infrastruktúra-fejlesztésekről is tárgyaltak, például a Požega és Boljare közötti, mintegy 107 kilométeres autópálya-szakaszról, amely a tervek szerint 97 hidat és sok alagutat foglal majd magában.
Vučić reményét fejezte ki, hogy számos sikeres projektet követően újabb beruházások valósulnak majd meg Szerbiában.
Csen leszögezte, hogy több projekt és kezdeményezés révén tovább fogják erősíteni a kínai-szerb együttműködést, illetve a két ország számára továbbra is fontos lesz a koronavírus-járvány elleni küzdelem.