2024. április 19., péntek

Újvidék európai mintára

Nemrégiben bemutatták az átrakodó pályaudvar múzeumosításának tervezetét

A város talán legjelentősebb ipari örökségének, az átrakodó pályaudvar egyik, jövőbeni lehetséges felhasználásának tervét ismertették a múlt héten a Városházán.

Maja Gojković, a köztársasági kormány alelnöke és művelődési miniszter asszony, valamint Tomislav Momirović építészeti miniszter is jelen volt a prezentáción, Miloš Vučević polgármester látta őket vendégül. A lehetséges megoldást egy kreatív társulás mutatta be, amelyet a Coworking kulturális és gazdasági örökség védelmének alapítványa, a belgrádi ICT Hub és a Zabriskie építészeti stúdió alkotnak. Az Unió a vasút esztendejévé nyilvánította a 2021. évet, ebből kifolyólag Szerbiának meg kell valósítania a Belgrád–Újvidék gyorsvasút projektjét. Ez kiváló alkalmat jelent a most elhagyott, romosodó, átrakodó pályaudvar újszerű rendeltetésének megformázására. A terv szerint kommunikációs központtá és sétánnyá alakítanák át, ezt az elképzelést az Europa Nostra szervezete is támogatta.

Maja Gojković kormányalelnök az előadást követően kijelentette, hogy az átrakodó pályaudvar újszerű felhasználásának terve kiváló lehetőséget nyújt a város polgárainak arra, hogy ezt a területet kulturális és más, hasonló tartalmak helyszínévé alakítsák át.

– Az átrakodó pályaudvar, mint kiemelkedő emléke városunk gazdasági és ipari fejlődésének, Európa hasonló helyszíneinek példája alapján gazdagíthatná Újvidék idegenforgalmi és kulturális kínálatát. Ezért fontos, hogy a létesítmény megőrzésén dolgozzunk, mivel a városnak multifunkcionális kulturális központokra, kiállítótermekre, valamint különféle kültéri események megrendezésére szolgáló helyszínekre is szüksége van – mondta Gojković.

Miloš Vučević polgármester hangsúlyozta, hogy a városvezetés már bebizonyította, hogy képes kihasználni az elhagyatott és kihasználatlanul álló területekben és építményekben rejlő lehetőségeket, és hogy az ilyeneket hasznossá teheti mindannyiunk számára.

– Kiváló példaként szolgál erre a Selyemgyár csarnoka és a Kínai negyed is, amelyek a kreatív műhelyek kialakításának köszönhetően visszanyerték régi fényüket. Európa kulturális fővárosaként most lehetőségünk nyílik olyan kérdéseket megoldani, amelyekre mostanáig még senki sem talált megoldást. Az a célunk, hogy Újvidéket korszerű, európai mintájú várossá alakítsuk, olyan településsé, amely őrzi és vigyázza az identitását meghatározó létesítményeket, azokat az építményeket, melyek által egyedivé válhat – magyarázta a polgármester.