2024. március 29., péntek

Felelevenített hagyomány

A falu apraja-nagyja díszítette a májusfát Horgoson

Az eső is szárba szökkentette csütörtökön este Horgos központjában azt a májusfát, mely a Művelődési Ház előtt hirdeti a több évszázados hagyományt. A homályba vésző szokásainkat szeretnék újjáéleszteni a horgosiak, és ennek egyik eleme a májusfa állítása is. A Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület tagjai, egészen a legkisebbektől kezdve táncaik bemutatása után együttes erővel szalagokkal díszítették a többek között a természet újjászületését is szimbolizáló fát. A néhány évtizeddel ezelőtt még a munka ünnepének egy fontos mozzanataként ismert májusfaállítás abban a formában szépen lassan kikopott az emlékezetből, pont úgy, ahogy a nagy felvonulások és a kort dicsérő szólamok, de nem szabad elfeledni, hogy ennek a hagyománynak a gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza.

Szécsi Zsolt, a művelődési egyesület elnöke elmondta, hogy nemcsak Horgoson, hanem ahol néptáncot oktatnak, többek között Martonoson és Tóthfaluban is megszervezik ezt a nagy múltra visszatekintő eseményt:

– A májusfa állításának voltak hagyományai egykoron Horgoson, amikor azonban elkezdődött a kivándorlás, a fiatal generáció kicsit megfeledkezett erről, így most emiatt van ez a törekvés, hogy újra a köztudatba hozzuk. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a hagyomány eredetére és jelentésére is megtanítsuk őket, mert a tapasztalat szerint vajmi kevesen tudják, hogy mit is jelent tulajdonképpen a májusfaállítás – mondta az elnök, aki hangsúlyozta, hogy a tavaszköszöntő szokást hagyományteremtő szándékkal szervezték meg.

– A májusfát a lányoknak szokták állítani a fiúk, legalább is, a régmúltban így volt. Az ötvenes évektől kezdődött az, hogy szalagokkal dísztik, egyébként a tradíció egykoron az volt, hogy éjszaka az erdőből kivágtak egy fát, feldíszítették és titokban az éj leple alatt annak a lánynak a háza előtt landolt, akinek udvaroltak. Nagy tisztesség volt az, hogyha egy lánynak májusfát állítottak. Létezett egy ún. eltáncoló hagyomány, amikor lebontották a fát, ami a fiúk dolga volt, a lánynak és szüleinek pedig illett megvendégelni őket – mesélte Szécsi Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy összesen három korosztály néptánccsoportot vontak be az eseménybe, ami a falu apraját-nagyját megmozgatta.

A szalagokkal díszített májusfácska Horgoson a művelődési ház előtt hirdeti a hagyományt, ami Sós Nóra, programszervező szerint egyik eleme azok hirdetésének és éltetésének.