2024. március 29., péntek
VAJDASÁGI BIRKÓZÓAKADÉMIA

Lenyűgöző épület, új szellemiség

Újabb rangos vendégeket fogadott a Magyarkanizsán épülő birkózóakadémia

Tegnap már majálisi hangulat volt Magyarkanizsán, s az ünnepek első napján ismét rangos vendégei voltak a nagy ütemben épülő birkózóakadémiának, ugyanis az építkezést ismételten megtekintette Pásztor István, a vajdasági parlament és a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának az elnöke, akik Fejtsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, valamint Nagy István, a kivitelező szabadkai Yumol tulajdonosa, továbbá Valkai Attila tervezőmérnök és Jurić Andrea, az építkezést vezető mérnök társaságában megtekintették a kívülről már gyönyörű épületet, a már kilapozott és részben befestett szobákat, és a kísérő helyiségeket, a relaxáló kismedencét és a szaunát, valamint a konyhát és az ebédlőt. Bálint részletesen elmondta a rendeltetést, a technikai részleteket pedig Jurić ismertette, a Yumol tulajdonosa pedig azt is hozzátette, hamarosan az akadémia külső területének a rendezésébe is belekezdenek.

Az egybegyültek érdeklődéssel figyelték az épület technikai részleteinek leírását (Puskás Károly felvétele)

Az egybegyültek érdeklődéssel figyelték az épület technikai részleteinek leírását (Puskás Károly felvétele)

Pásztor többek között arról is szólt, milyen óriási lehetőségei lesznek ennek az akadémiának, főleg akkor, ha a Nemzetközi Birkózó-szövetség saját utánpótlásnevelő prgramjaiba is bekapcsolja. Hajnal először látta élőben az akadémia munkálatait, s első benyomásáról így vélekedett: „Lenyűgöző, csodálatos épület, A tájban azt jelképezi, hogy a földből nem csak a mag kelhet ki, hanem egy ilyen akadémia is, amely a fiatalokat próbálja összetartani, s egy olyan új szellemiséget próbál képviselni, amely arról árulkodik, hogy mindenben, ami itt érték, kultúrában, oktatásban és sportban is, ez a közösség, a vajdasági magyarság olyat tud felmutatni, hogy megérdemli itt, Magyarkanizsán ezt a birkózóakadémiát, de a számunkra kedves többi sportban, labdarúgásban, asztaliteniszben, kézilabdában, vízilabdában, de más sportágakban is ki kell alakítani a sportolás szokását, az egészséges életmódot, mert ezek az erények nélkül elképzelhetetlen a XXI. század.” Az elnök kitért az oktatásra is: „Az MNT-nek kész stratégiai terve van az akadémián, az akadémiákon zajló oktatással kapcsolatban, de ugyanígy a középiskolai szakkolégiumokra vonatkozóan is, amelynek szerves része lesz ez az akadémia is. A sportakadémiák kapcsán az a szép, hogy a fiatalok tudása mellett a sporttehetséget is ápolhatjuk.”

Bálint elárulta, hogy tegnap délután az érdeklődő birkózók, a szülők és a szakedzők is megtekinthették az akadémiát, amelyből még nem látszik minden, de ahhoz elég, hogy ezek a fiatalok meghozzák eddigi életük legfontosabb döntését.

Vendégek a birkózóakadémia előtt (Puskás Károly felvétele)

Vendégek a birkózóakadémia előtt (Puskás Károly felvétele)

A majálisi hangulat aztán a Tisza-parton folyatódott, ahol az akadémia ügyvezetése megvendégelte az említett elöljárókat, és az akadémián dolgozó összes munkást. Bálint és Pásztor ebből az alkalomból megköszönte az építők munkáját és odaadását, azt, hogy ilyen gyönyörű épülettel ajándékoznak meg bennünket, de a munka két nap pihenő után hétfőn már folytatódik is, mert az akadémiának hamarosan készen kell lennie, jönnek a gyerekek!