2024. március 29., péntek
NBA

Nagyot robbantott a Rakéták másodévese

Nem mást, mint a múlt szezon alapszakaszának győztesét, a jelenleg keleti harmadik Milwaukeet verte egy pontszórásos meccsen (143:136) a nyugati, egyben ligasereghajtó Houston. A Rocketset a mindössze 20 éves NBA-másodéves, Kevin Porter Jr. vitte a vállán, aki ihletett formában emelgetve a dobásokat 9 bevágott triplánál és összesen 50 pontnál állt meg, amellyel a liga történelmének negyedik húszévese lett, aki eljutott félszáz pontig. Porter ráadásul 11 gólpasszt is kiosztott, ezzel megelőzte LeBron Jamest azon az örökranglistán, amelyen a legfiatalabb 50 pont, 10 asszisztos meccset hozó kosarasokat tartják számon – James 23 évvel tartotta ezt a csúcsot.

Egyre bizonyosabb, hogy a Denver a rájátszás első körében pályaelőnyt fog élvezni. A Nuggets legutóbb a Torontót verte (121:111), többek között Nikola Jokić 19-11-es pont – lepattanós dupla – duplájával, ami után már 42/21-re javult a negyedik helyen álló Nuggets győzelmi mutatója. Az ötödik pillanatnyilag a LeBron sérülését megszenvedő, bajnoki címvédő Lakers, amely már 36/26-ra rontotta mérlegét, miközben – csapattól függően – csak 8-11 meccs van hátra az alapszakaszból. Aleksej Pokuševski gyatra dobásmutatóval (3/16) is közel járt egy dupladuplához (8 pont, 9 lepattanó) a New Orleans ellen, a Pelicans simán nyert (95:109) Oklahoma Cityben.

NBA, alapszakasz: Detroit–Dallas 105:115, Indiana–Brooklyn 113:130, Houston–Milwaukee 143:136, Minnesota–Golden State 126:114, Denver–Toronto 121:111, Oklahoma–New Orleans 95:109.

EUROLIGA

Újabb hatalmas madridi mentés

Két nappal azután, hogy az utolsó percekben 13 pontos hátrányt megfordítva (61:74-ről 80:76-ra) maradt életben a Real Madrid az Efesszel szemben az Euroliga negyeddöntőjében, a spanyol fővárosiak ismét heroikus módon győztek, kiharcolva a széria mindent eldöntő ötödik meccsét. A Real egy pillanatban 16 ponttal is „égett” (31:47), az utolsó negyed elején 13 pont is állt a kijelzőn a török gárda javára (59:72), végül egy szenzációs védőteljesítmény után mégis a Garuba (24)–Carroll (20) páros vezette madridiak örülhettek (82:76).

Euroliga, negyeddöntő: Real Madrid–Efes 82:76 (a sorozatban 2:2).