2024. március 28., csütörtök

Elhunyt Olympia Dukakis Oscar-díjas színésznő

Meghalt Olympia Dukakis, aki 1988-ben kapta meg az amerikai filmakadémia Oscar-díját a Holdkórosok című filmben nyújtott alakításáért.

New York-i otthonában hunyt el szombat reggel, 89 éves korában - jelentette be ügynöke, Allison Levy. A színésznő halálának okát nem közölték, de családja szerint már hónapok óta romlott az egészsége.

A Holdkórosok című filmben Dukakis Cher anyját alakította, és elnyerte érte a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját, Cher pedig a legjobb színésznő díját kapta alakításáért a filmakadémiától.

Olympia Dukakis 1988-at Dukakis-évnek nevezte, mivel unokatestvérét, Michael Dukakist abban az évben a Demokrata Párt jelöltjévé választották az amerikai elnökválasztáson. 1989 azonban keserű év volt számára, mert Oscar-díját ellopták New Jersey-i otthonából.

A görög bevándorlók gyermeként született Olympia Dukakis mindig színésznő akart lenni, de szülei valami gyakorlatiasabb foglalkozást akartak számára, ezért a Bostoni Egyetemen gyógytornászként végzett, majd számos helyi kórházban dolgozott.

A színészet iránti vágya azonban győzött, és beiratkozott a Bostoni Egyetemre dráma szakra. A Broadwayn 30 évesen debütált, és több mint 130 off-Broadway produkcióban szerepelt.

A moziközönség azonban csak Oscar-díja után fedezte fel magának. A Holdkórosok sikere után számos népszerű produkcióban tűnt fel: játszott többek között az Acélmagnóliákban (1989), a Drága papában (1989), a Nicsak, ki beszélben (1989), az Özvegyek klubjában (1993) és a Csendszimfóniában (1995).

Még 2019-ben is forgatott, televíziós minisorozatokban játszott, de mindig azt vallotta, hogy a színház volt az első szerelme.