2024. április 20., szombat

Mali: Szerbia a válság idején is a gazdaság és a polgárok mellett áll

– Szerbia a nehéz, kritikus időszakokban is megmutatta, hogy a gazdasága és a polgárai mellett áll a három, nagy segélycsomag megvalósításával, amelyeknek összértéke 8 milliárd euró körül van – nyilatkozta Siniša Mali pénzügyminiszter.


Hozzátette, hogy az ellenzék kritikájának, miszerint a válság terhe az állampolgárokra hárul, és hogy vissza kell fizetnie az államtól kapott segélyt, nincs alapja, és ezt az állampolgárok is tudják.


Elmondta, hogy az átlagfizetés 2020-ban névlegesen 9,4, míg reálértéken 7,7 százalékkal nőtt, és 60.073 dinárra jött ki, mint ahogyan azt is elmondta, hogy a fizetésemelkedés a 2021-es évben is folytatódik.


Mali kiemelte, hogy Európa szinten Szerbia rendelkezik az egyik legjobb eredménnyel ha arról van szó, hogy milyen mértékű volt a gazdasági növekedés 2020-ban, emellett a munkanélküliség is megmaradt a járvány előtti szinten.


Emlékeztetett arra, hogy április 28-án megkezdődött a jelentkezés a 60 eurós segélycsomagra, amelyet két részletben fizetnek majd ki.