2024. április 19., péntek

Folytatódik a munka

A Kodály központ irodalmi és képzőművészeti szakcsoportjainak bemutatkozása

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ két nagy hagyománnyal rendelkező, de új vezetőkkel működő szakcsoportja bemutatkozását kísérhette figyelemmel a minap a topolyai közönség. A Művészetek vonzásában című rendezvényt a Művelődési Ház mozi-, illetve kiállítótermében tartották meg. A megnyitón egy-egy népdalcsokorral közreműködött a Csiripiszli énekcsoport és a Cinegék citerazenekar. Szenti Lilla egy éve vezeti a Szivárvány Kuckó alkotócsoportot. A kiállítást megnyitva elmondta, hogy az egyéves működés alatt megduplázódott a csoport létszáma, és ez örömmel tölti el, mint ahogyan az is, hogy a különböző festészeti és rajztechnikákkal készült munkákat bemutathatják a szülőknek és az érdeklődőknek. A legtöbb tanítvány most mutatkozott be először a nagyközönségnek.  

Az est keretében az utóbbi években megfiatalodott Aurora Beszédművészeti Műhely Ha én felnőtt volnék című műsorát is láthatta a közönség a moziteremben. A Janikovszky Éva művére alapuló előadásban fellépett Alács Varró Emese, Benei Rebeka, Dancsó Emma, Rózsa Kincső, Szabó Rebeka, Szabó Vilmos és Tomik Eszter. A kamaszoknak szóló kamaszságokban-pimaszságokban avatott előadásban elhangzottak még Aranyosi Ervin, Lackfi János, László Noémi, Mentovics Éva, Such Judit Nikolett és Siv Widerberg versei is. A műsort összeállította és rendezte: Molnár Krekity Olga, Radnóti-, Latinovits- és magyar életfa díjas versmondó, aki két éve vette át az Aurora Beszédművészeti Műhely vezetését.  

A rendezvényen bemutatkozó gyerekek emléklapot kaptak, a csoportvezetőknek pedig virággal köszönték meg a munkát. A műsor létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap, Topolya Község Önkormányzata és Helyi Közössége, valamint a Művelődési Ház támogatta.

Kisimre Szerda Anna, a Kodály elnök asszonya kérdésünkre elmondta, hogy a művelődési központ valamennyi szakcsoportja dolgozik, májusban még nem lesznek nagyobb rendezvényeik, de reményeik szerint júniusban már megtarthatják a Közép-Bácskai Népzenei Fesztivált. A Tulipán kézimunkacsoport tagjai gömöri hímzéssel ismerkedtek. Az elméleti és a gyakorlati tudást a Vajdasági Magyar Folklórközpont szakemberei, Raj Rozália és Makó Erzsébet adták át az ügyes kezű asszonyoknak, akik folyamatos útmutatót adnak a szakmai munkához.

Az idén szeretnének jubileumi rendezvényeket is tartani, a Hétmező Énekegyüttes tíz, a Csalóka zenekar harminc, és a Kaláris asszonykórus negyvenéves fennállását őszre szeretnék méltóképpen megünnepelni.