2024. március 29., péntek

Iskolai kirándulások csak az országon belül

Az általános és középiskolás diákoknak szervezett kirándulások kizárólag csak Szerbia nyolc régiójában lesznek megszervezve, ezalól csak a végzősök képeznek kivételt, akik továbbra is utazhatnak külföldre – jelentette ki Olivera Korošec, a Palilula községben található iskolák igazgatóinak egyesületének elnöke, írja a Vajdasági RTV.

Elmondta, hogy ez képezi az újdonságot, amelyet most kezdenek majd alkalmazni. Szavai szerint az idei évi kirándulásokkal kapcsolatban minden szükséges folyamatot elvégeztek annak érdekében, hogy a gyerekek utazhassanak.

Ez azt jelenti, hogy még szeptemberben az iskolák évi terveiben kirándulásokat is előirányoztuk, kiírtuk a pályázatokat, kiválasztottuk az ügynökségeket, aláírtuk a szerződéseket, most pedig a szülők és a diákok érdeklődésének függvényében várjuk a zöldfényt – hangsúlyozta ki Korošec.

Az új szabályzatban nyolc régió lett megjelölve, ahova a tanulók utazhatnak. Ezek a régiók: Vajdaság, Nyugat-Szerbia a Tara-hegységgel, Dél-nyugat Szerbia, Zlatibor, Uvac, Zlatar, Dél-Szerbia, Niš és Vranje, Valjevo, Kelet-Szerbia, Belgrád és környéke, valamint az ibári-kopaoniki vidék.

Hozzátette, hogy amennyiben a tanulók rendszeresen résztvesznek ezeken a kirándulásokon, akkor várhatóan az általános iskola végén egész Szerbiát bejárják majd és valójában ez is a célja egy ilyen szervezett utazásnak.

Példának okáért Nyugat-Szerbiát vesszük, akkor bejárhatjuk a Zlatibort, a Zlatart és a hőerőműveket is. A kirándulás előtti felkészülés során a tanárok elmagyarázzák a diákoknak, hogy ezek pontosan mire is szolgálnak. Ezeken a területeken gazdag növény- és állatvilág található. A vidék történelme, földrajza és klímája szintén nagyon jelentős – mondta Korošec.

Kihangsúlyozta, hogy ugyanazt a kirándulást nem lehet megtenni az alsós diákokkal, amit a felsősökkel.

Az elsőtől negyedik osztályos tanulók számára az uticél közelebb kell legyen a lakóhelyhez, mivel nem bírnának ki hosszabb utazást – mondta Korošec.

Hozzátette, hogy a középiskolások folytathatják az utazásaikat külföldön, ahogy eddig is, vagyis Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Ausztriában.