2024. április 18., csütörtök

Jól halad a vetés

Szokatlan trendek a sertéspiacon

Topolyán és környékén egyelőre jó állapotban van az őszi vetésű árpa és búza. A legtöbb termelő még egy-két héttel ezelőtt elvégezte a vegyszeres védekezést, így betegségek megjelenése sem tapasztalható. Branko Dudić,  a Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója szerint ha az elkövetkező hetekben is kedvező lesz az időjárás, jelentősen megnő az esély a jó termésre. Az utóbbi napokban vett nagyobb lendületet a kukorica vetése. A tervezett területeknek mintegy a hetven százalékát már sikerült bevetni. A napraforgó vetése pedig jórészt befejeződött. Azokon a parcellákon, ahol korábban elvetettek, már megindult a csírázás és a kelés is. A repce most kezd virágozni, a vetés ideje és a hibrid, illetve a fajta függvényében akár már ki is virágzott, és ezekben a napokban várható a teljes pompája a repceföldeknek.

Jelenleg 23,50 dinárt fizetnek a kukorica kilójáért, forgalmi adó nélkül, ez enyhe visszaesést jelent. Ugyanakkor a szója ára meglepetésszerűen tovább emelkedett: a felvásárlási ára forgalmi adó nélkül már elérte a 85 dinárt. Tavaly a betakarítás idején 39-40 dinárt fizettek kilójáért.

Dudić megerősítette, hogy hirtelen megugrott a hízósertés felvásárlási ára is. Az utóbbi napokban 140 dinárt fizetnek kilójáért, ami az április közepén érvényben volt 115 dináros felvásárlási árhoz képest jelentős emelkedés. Véleménye szerint az áremelkedés mögött az állami intervenció hatása húzódik meg, amire szerinte már korábban sort kellett volna keríteni.  Az igazgató szerint a hízók önköltségi ára valahol a 170 dinár körül alakul most, de nehéz megjósolni, hogy a jövőben mi fog még az árakkal történni. Az igazgató hozzátette, hogy a malacokért 200–220 dinárt fizetnek. Nőtt a kereslet irántuk, de nem minden fiatal jószág kerül a hizlaldákba – a közelgő ünnepek miatt nőtt meg a kereslet a malacok iránt.

NEHÉZ MEGJÓSOLNI, MI VÁRHATÓ A SERTÉSPIACON

A sertéspiac alacsony árai a közelmúltban nem csak a tenyésztők számára jelentett gondot. Paradox módon már a húsboltok is nehéz helyzetbe kerültek, mert sokan inkább élő sertést vásároltak, és minimálisra csökkent a tőkehús iránti kereslet.

Mikuska Csaba, a Topolyai Sertéstenyésztők Egyesületének elnöke elmondta, hogy valószínűleg az állami intervenció is oda hatott, hogy hirtelen 105 dinárról 150-re emelkedett a hízósertés felvásárlási ára. Ennek valószínű következménye lesz az elkövetkezőkben, hogy emelkedik a tőkehús ára is. A húskészítmények ára viszont nem nagyon esett vissza abban az időszakban sem, amikor a hízósertés felvásárlási ára tartósan nagyon alacsony szinten mozgott. Véleménye szerint a helyzet „mesterséges”-nek mondható, ezért nehéz megjósolni, hogy mi várható még a közeljövőben. Hozzátette, hogy a jelenlegi takarmányárak mellett még a 200–210 dináros felvásárlási ár sem lenne túlzás.

Mikuska elmondása szerint a malacok iránti kereslet az utóbbi időben stabil, illetve szintén áremelkedés volt tapasztalható, 180-ról mintegy 200–220 dinárra emelkedett a felvásárlási ár. Tudni kell azonban, hogy ehhez hozzájárul a vendéglátóipari létesítmények kereslete is.

A sertéstenyésztők egyesületének elnöke szerint a takarmányárak további emelkedését sem lehet kizárni, valószínűleg 20–30 százalékos növekedés fog következni. Ezek a jelentős oszcillációk újabb jelentős kihívások elé állították elsősorban a kistermelőket. Mikuska tapasztalatai szerint Topolyán és környékén nagyon sok anyakoca végezte az utóbbi időben idő előtt a vágóhídon. Figyelmeztetett még arra is, hogy az afrikai sertéspestis az országunkban is jelen van, illetve időnként felbukkan. Ugyanakkor az Európai Unió területén is megjelent, és emiatt Kína felfüggesztette, illetve megtiltotta az importot az EU-ból. Ez azt eredményezte, hogy ott ismét nőtt a kínálat, olcsón lehet sertéshúst importálni. Mikuska elmondta azt is, hogy ha a sertéspestis megjelenik, akkor 3 kilométeres körzetben az összes sertést ki kell irtani. Ha bejegyzett jószágokról van szó, az állam száz százalékban megtéríti a kárt, de ha egyetlen jószág esetében is valamilyen szabálytalanságot találnak, a gazdálkodó nem számíthat kártérítésre. Topolyán és a környékén egyelőre nem jelent meg az afrikai sertéspestis.