2024. április 19., péntek
ANYÁK NAPJÁRA

Ha ősi, akkor szép szó

A magyarság egyformaságában – kicsit másképp beszélve

Megnyílik a folklorista, a nyelvjárásgyűjtő, a magyarságkutató lelke, ha valahol évszázadokat megélt, tisztán megőrzött népdalokra, balladákra bukkan, mint az velünk történt, amikor a tízéves balkáni háború borzalmait átélt horvátországi Kórógyra, Szentlászlóra, Laskóra látogattunk. Különösen Kórógyon részesültünk szívszorító élményben, amikor az énekkar kiváló teljesítménye után egy nagyon régi népdalt énekel el a legidősebb asszony, az énekkar kiemelkedő tagja… Ki is? És itt meg kell állnia e sorok írójának, mert elérzékenyült – először csak a vezetéknév, aztán a keresztnév hallatán is…

Amikor odamentem gratulálni énekesünknek-adatközlőnknek, és megöleltem a kis nénikét, anyám jutott eszembe, aki egykor ugyanígy énekelt a délvidéki Kishegyes asszonykórusában.

„Megkérdezhetem a nevét, aranyos?” – fordultam hozzá, amikor befejezte szólóénekét.

„Deák vagyok” – válaszolta mosolyogva.

„Édesanyám lánykori neve is Deák volt” – mondtam neki. Megfogta a kezemet, és nagyon szépen mondta: „Mi magyarok mindenfelé egyformák vagyunk, csak kicsit másképp beszélünk…”

„Igen, egyformák!” – válaszoltam. „És mi a keresztneve a Deák néninek?”

„Ilona” – válaszolta. Látta szememben megcsillanni a könnyeket. „Talán a maga Édesanyját is úgy hívták?” – hagyta el ajkát önkéntelenül a kérdés.

„Igen, Ilonka néni, éppen úgy hívták!” – válaszoltam. „A bajsai Deákoktól, ahol a Haza Bölcse rokonságának birtokai voltak, származtatta magát.”

Így váltam a kórógyi Deák Ilona rokonává „a magyarság egyformaságában”, a népdalok mérhetetlen szeretetében és a véletlenben. És azok is maradunk most már mindörökké.

A szegedi Ferenczi Ildikó civil szervezeti vezető szervezésében lezajlott nagy ívű körút történelmi állomása így lett hát Kórógy, de magának a folklórgyűjtő munkának a megállói voltak a délvidéki Zenta és Kishegyes is, ahonnan Eszékre, az ottani egyetem magyar tanszékére is ellátogattunk, majd Laskón a remek orgánumú Jóska bácsival és Péter bácsival énekeltünk együtt, a világszerte ismert Harangláb Együttes pedig a ropogós zenét szolgáltatta.

Pélmonostoron látogatást tettünk a helyi magyar lap szerkesztőségében, a helyi művelődési egyesületben, onnan pedig Pécsre tartottunk egy kerekasztal-értekezletre, amelyen utunk eredményeit értékeltük ki, az ottani civil szervezeteket is bevonva a nemzet megmaradását szolgálni óhajtó szerény megmozdulásba.