2024. március 29., péntek

Alkotni jó!

Képzőművészeti továbbképzés az ÉMPE szervezésében Óbecsén

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében tegnap – az évközi pedagógusképzés keretén belül – Alkotni jó! címmel tartottak gyakorlati képzést Óbecsén. Az oktatási minisztérium által is akkreditált képzést ezúttal, az egészségügyi előírásokkal összhangban, online, zoom-meetingen keresztül követhették a jelenlévők, két helyszínen. A Petőfi Sándor Általános Iskolában tizenöt óbecsei tanító, tanár és óvodapedagógus vett részt, míg a Samu Mihály Általános Iskolába huszonnégy szabadkai, péterrévei, bácsföldvári és óbecsei pedagógus jelentkezett be.

– A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője, L. Ritók Nóra volt az előadó. A képzés célja a képzőművészeti készségek, illetve a tehetséggondozás és a kreativitás fejlesztése volt. Mi, pedagógusok, mindig örülünk, hogy ha valami újdonsággal találkozunk, mert ezzel is tudjuk fejleszteni a gyerekeket, hiszen a szemináriumon tanultakat majd fel tudjunk használni a munkánk során – mondta Potrebić Tőzsér Gabriella, a Petőfi iskola igazgatónője, aki maga is részt vett az alkotás folyamatában. 

Tufegdžić Mónika, a Samu Mihály iskola igazgatónője kiemelte, hogy az online képzés semmit sem veszített a varázsából, hiszen az élő kapcsolás során a jelenlévők együtt dolgoztak az előadóval. Az előadó arról beszélt, hogy milyen hatással van a gyermekre a képzőművészeti óra, illetve hogyan tudjuk a gyermekek egészséges fejlődését segíteni a rajz által. Az előadó hiteles és újszerű dolgokat tudott nekünk átadni, például szólt a tulipános motívumról, aminek többféleképpen való rajzolása a gyermek gondolkodását tudja fejleszteni, illetve motiválja a gondolkodáskészségét. Ezenfelül volt papírhajtogatás, de festettek és rajzoltak is a résztvevők – hallottuk az igazgatónőtől.

A képzés az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.