2024. március 29., péntek

Ismét börtönbüntetés várhat Jutkára

A kraljevói Felső Ügyészség korrupció elleni harc részlege a bírónak harminc napos börtönbüntetés letöltését javasolta Milutin Jeličić Jutka, Brus község egykori polgármestere számára, akit kopaoniki telkekkel való visszaéléssel vádolnak – írja a Szerbiai RTV.

Az ügyészség tájékoztatása szerint börtönbüntetést A. M. gyanúsított számára is javasolták. A büntetésről szóló végleges döntés legkésőbb holnap reggelre várható. A tegnap letartóztatott másik négy személyt, meghallgatásukat követően szabadon engedték, hogy szabadlábon védekezhessenek, míg két gyanúsított még mindig nem elérhető a bíróság számára.

A rendőrség még kedden bejelentette, hogy Jeličićet 2017. és 2018. folyamán, a törvénnyel ellenkezőleg olyan engedélyeket adott ki, amelyekkel természetes személyek ideiglenes létesítményeket építhettek és mindezt a Kopaonik Nemzeti Park területéhez tartozó infrastruktúrához kapcsolhatták. Ezzel hivatali visszaélést bűncselekményét követte el.

M. A.-t, mint Brus község egykori felelős személyét, azzal gyanúsítják, hogy segédkezett Jeličićnek a szóban forgó engedélyek meghozatalában, mégpedig úgy, hogy közbenjárt G. R. Kommunális felügyelőnék, valamint egy 47 éves nőnél is, hogy ne végezzenek ellenőrzéseket a Kopaoniki Nemzeti Park területén felállított ideiglenes létesítményekkel kapcsolatban.

Ezzel G. R.-t és a 47 éves hölgyet hivatali visszaélés bűncselekményével, míg M. A.-t befolyással való űzérkedéssel vádolják.

Jeličićet emellett befolyással való űzérkedéssel is vádolják, mivel D. K. titkárnőt utasította arra, hogy a községi jegyzőkönyvet utólagosan hamis adatokat írjon be, mivel az ellenőrzéseket követően kiderült, a beruházó meghaladta a létesítmény területét. D. K.-t ezért hivatalos dokumentum hamisításáért tartóztatták le.