2024. április 24., szerda

Rendhagyó falumonográfia

Gulyás Imre: Egy alföldi falu arcai. Tiszanána ma

Kollégám és kedves barátom kormányozta kezembe Gulyás Imre debreceni újságíró és költő könyvét. Falumonográfia, egy a sok közül, ráadásul fogalmam sincs, mi érdekességet nyújthatna számomra Tiszanána, amiről azt se tudtam, hogy létezik. Micsoda érdekességet tartogathat számomra a kötet? Aztán belelapoztam, és máris megtaláltam az érdekességet. A törzsanyagot közel százoldalnyi, sűrű sorokba szedett jegyzetanyag zárja (amihez sajnos az érdeklődő olvasónak vissza-vissza kell lapoznia), valamint az illusztrációk közt egyetlen falukép, egyetlen, embert ábrázoló fotó se szerepel. Helyettük Kalmár Zsigmondnak a népélet által ihletett, festett, olykor bájos, olykor kissé otromba fafaragványait ábrázoló fotók találhatók.

Gondolom, kellő kihívás egy faluportrét vizuális támogatás nélkül, pusztán szavakkal létrehozni. Még ha költő is a szerző. Aki meg is indokolja, miért ódzkodik a vizuális világnak a könyvébe történő beszüremlésétől: „Nem kívánom azt állítani, hogy egyedül a képi látvány, napjaink aranyborjúja már minden ura; nem állítom, hogy csak a vizuális élmény, a szelfi divatja hódít, mint antivallás ilyen ellenállhatatlan erővel, nem tartom a tévútra jutások egyedüli okának a vizuális kultúra, a képek napkitörésszerű zuhatagát annak ellenére sem, hogy szükséges információk bőségét mutatva, de korántsem fontos ismereteket nyújtva teríti-terjeszti a révületbe ejtő új szokást, az időpazarló internetes szemlélődést, és teszi egyre kiszolgáltatottabbá, szinte szenvedélybeteggé az embereket, a jóhiszemű fiatalokat.”

A szerző más tekintetben is idealista. A rendszerváltástól a magyar vidék felemelkedését várta, viszont azzal szembesült: „mintha hiábavaló lenne a meg-megújuló fáradozás, az elhivatott és küzdeni tudó emberek hite, hűsége, igyekezete.” Felemelkedés helyett leépülést, egzisztenciális problémákat, elvándorlást, demográfiai hanyatlást tapasztal, valahányszor hazalátogat szülőfalujába. Csalódottsága viszont semmit se csorbít a vidék, és a vidéken élők iránti szeretetén, a falu megmaradásába vetett reményén.

Gulyás Imre munkájában olyan arcélekkel igyekszik kiegészíteni a falu településének 750. évére megjelent tudományos-népszerűsítő falutörténetet, amelyek emberi megéltséggel telítik a monografikus dolgozatot. Ennek az igyekezetnek a gyökere annak a 14 évnek a talajából táplálkozik, amit a szerző a falusi közösség tagjaként élt meg, „amikor a helytállás parancsa, a verejtékes munka megannyi fájdalma-gyönyörűsége emberré formált, és felvértezett vagy inkább megajándékozott a hit és az erkölcs, a család- és szülőföldszeretet soha meg nem tagadott mintáival, értékeivel” – írja gyermekkoráról.

Könyvében nem feledkezik meg a falu méltán hírnevet szerzett szülötteiről, közöttük Zsutai János 19. századi, tehetséges költőről sem. A zsellér családban született, 30 évesen már elhalálozott Zsutait szülei későn adták iskolába, de eszessége és szorgalma révén elvégezte a teológiát és tanítóként vállalt állást. Egy kocsmai italozás során leszúrta vitapartnerét – ami évszázadokon keresztül gyakori fordulat volt a művészlelkek életében –, nyolc év börtön után szabadult, ám képtelen volt feldolgozni, hogy elvette egy ember életét, és a Lánchídról leugorva a Dunába ölte magát.

Érdekes epizód, hogy a szerző előtt Tolnai Ottó Tengeri kagyló című, 2011-ben megjelent kisregénye idézte fel a szerencsétlen poéta alakját, persze a regényíró általi megformálásban. Ugyanebben az esztendőben látott napvilágot Makai János szerkesztésében a Tiszanána évszázadai című „tudományos-ismeretterjesztő monográfiája”, amire életesítő kiegészítésként írta meg Gulyás Imre a maga szubjektív, kortárs szemléletű monográfiáját.

Tiszanánának sajátos hangtanú nyelvjárása van, ez a nyelvészeti elem a zárt ë hang, „amely a magyar akadémiai ábécének a mai napig nem tagja, noha annak felvételét oda Kodály Zoltán is egyértelműen indokoltnak tartotta. Ki ne tudná, aki itt született, akinek a bölcsőjét itt ringatták, hogy a mi beszélőközösségünk nyelve elsősorban a zárt ë jól felismerhető hangzásával nyújt egyedi nyelvzenei élményt” – vélekedik a szerző.

A település jelenére jellemző a munkanélküliek, a közfoglalkoztatottak nagy száma, a cigány népesség szaporodása, és hogy az általános iskolába kevesebben járnak, mint amennyi az iskolaköteles, vagyis a szülők máshová íratták őket. Ezeket még sok más településről le lehetne írni.

Tiszanánának termálvize is van, de képtelen hasznosítani, gazdálkodni vele. A lakosok a növénytermesztésben, a jószágnevelésben, a méhészkedésben keresnek megélhetést. Gulyás Imre alapos demográfiai és szociális képet alkotott könyvében szülőfalujáról, interjúk, riportok, falulátogatáson készült feljegyzések felhasználásával. Ne feledjük, a szeretet hangján, ami olykor szokatlanul megemelt, költői stílusú. A problémák mellett odafigyel a falu által kinevelt talentumokra, a már említett nyelvi sajátosságra, a beszéd muzsikájára, mindarra, amit a faluban élők emlékezete megőrzött a település 20–21. századi történetéből.