2024. április 19., péntek

Rendezik a dőlőutakat

A tartományi kormánytól kapott támogatás mellett a verbászi önkormányzat is támogatja a határban lévő utak felújítását

Verbász község a tartományi kormánytól pályázat útján 6,2 millió dinárt nyert a községhez tartozó dűlőutak rendbetételelére, valamint új sárrázó utak kiépítésére. A mezőgazdasági termelők által használt utak rendezéséhez a önkormányzat a községi költségvetésből további 2,6 millió dinárt irányzott elő. Az erről szóló megállapodást a tartományi kormány elnöke, Igor Mirović és Predrag Rojević, Verbász község polgármestere írta alá.

Verbász polgármestere szerint igen jelentős projektumról van szó, amely nagymértékben megkönnyíti, hogy a mezőgazdasági termelők kijussanak a földjeikhez, ugyanakkor növeli a közlekedésben résztvevők biztonságát, hiszen a sárrázó útszakaszok kiépítésével az erőgépek nem hordják fel a sarat az aszfaltra.

− A rendelkezésünkre álló 8,8 millió dinárt teljes egészében a verbászi és az ókéri kataszteri egységhez tartozó dűlőutak rendbetételére fordítjuk. A tartományi kormány jelentős támogatásáról van szó, ami az egyébként is jó kapcsolattal magyarázható. A kiváló együttműködésnek köszönhetően az előttünk álló időszakban nagyszámú helyi projektum valósul meg, közöttük több olyan is, amely már évek, sőt évtizedek óta elkészült, de különféle okok miatt nem lett realizálva. A város 30 év után a tartományi kormány segítségének köszönhetően új színházat kap, Sóvé pedig új kultúrotthont. Ezek mellett tervben van még számos óvoda, több iskola, sportpálya, valamint a kommunális infrastruktúra felújítása. A szerb kormánnyal, valamint a Köztársasági Közbefektetési Irodával való kiváló együttműködésnek köszönhetően a község idei beruházási költségvetése meghaladja a másfél milliárd dinárt – nyilatkozta a szerződések aláírását követően Predrag Rojević.

Szinko Gabriela, a községi tanács mezőgazdasági tanácsosa lapunknak elmondta, a Verbászhoz tartozó településeken régóta nem újították fel a dűlőutakat, és újabb sárrázó utak sem épültek.

− Ami a községhez tartozó dűlőutakat illeti, pénzhiányra hivatkozva régóta nem történtek felújítások. A tartományi kormánytól kapott 6,2 millió dináros támogatás mellé a községi büdzséből további 2,6 millió dinárt különítenek el erre a célra. Ez jelentős támogatás a mezőgazdasági termelők számára – mondta a tanácsos.