2024. április 25., csütörtök

Többek és a többi

Nem új keletű jelenség, de az utóbbi években figyelhettünk föl arra, hogy a többek között kifejezés helyett a többi között vált használatossá. Úgy tűnik, mintha valamiféle nyelvi babona is működne olykor, mintha a nyelvhasználók valamiért az adott a szövegkörnyezetben helytelennek vélnék a többeket, ezért választják a másik megoldást.

Lássunk néhány példát: Magazinműsorunkban a többi között arról hallhatnak, hogy a szigorított járványügyi védekezés ideje alatt is elintézhetők a fizetési meghagyásos ügyek; Ezekre a többi között a darupálya kiépítése és az állványzat felállítása miatt van szükség; Munkánknak köszönhető a többi között az a közel 30 kilométernyi kerékpárút, ami idén megépült; …amelyben a többi között arról beszélt, hogy Franciaország a gyarmati múltjából eredően fajgyűlölettől szenved.

Valójában három szókapcsolat képezi vizsgálódásunk tárgyát: többek között; a többi között; egyebek között. Közkeletű vélekedés, hogy a többek között csak személyekre vonatkozhat, az egyebek között pedig élettelen dolgokra, tárgyakra. A Nyelvművelő kéziszótár tömören fogalmaz a kérdéssel kapcsolatban, arról tájékoztatva, hogy a többek között/közt, valamint a többi között/közt vagylagos változatok, bár a többek inkább személyre, a többi inkább dolgokra utal. Felhívja még a figyelmet arra, hogy kerüljük a kevert alakot, mert nyelvhelyességi hibának számít: „többi között”, ez ugyanis mindig névelős: a többi között. Az egyebek között szócikkben a következőt találjuk: Általában tárgyakra, dolgokra alkalmazzuk: magával vitte horgászfelszerelését, egyebek között a botot, a zsinórt meg a csalit. Használatos egyebek közt alakban is, s az is helyes. Személyekre viszont inkább a többek között v. közt formával utalunk.

Ebből a szűkszavú közlésből azt szűrhetjük le, hogy mindhárom kifejezés helyes (a között/közt formából eredő alakváltozatokkal együtt), és a többek között inkább személyekre vonatkozik, a többi között inkább dolgokra, tárgyakra, míg az egyebek között formát általában tárgyakra, dolgokra használjuk. Föltűnnek az inkább és az általában szavak, amelyek arra utalnak, hogy a szókapcsolatok között nem húzható éles határ. Ez számunkra főképp az írásunk elején említett vélekedés, „nyelvi babona” miatt érdekes: a Nyelvművelő kéziszótár ajánlása alapján nem állíthatjuk, hogy a többek között kizárólag személyekre mutathat, a többi között pedig csakis dolgokra; csupán abban lehetünk biztosak, hogy az egyebek között kifejezést (általában) nem mondjuk személyekre. Ha tehát netalán nyelvművelői babona hívja életre a többi között változatot, annak valójában nincs megalapozott indoka, a többek vonatkozhat dolgokra, személyekre is; természetesen mindig a szövegkörnyezet dönti el, hogy a tárgyalt formák közül éppen melyik a legodaillőbb.

Némileg más megközelítésben a témát érinti Szepesy Gyula Nyelvi babonák (1986) című kötete is: azzal a hiedelemmel kapcsolatban, mely szerint „a magyar ember nem ragasztja hozzá a számnevekhez a -k többesjelet”, így fogalmaz: „Szerintük nem létezik ilyesmi: kettők, hármak, négyek, sokak, többek stb. Ebből pedig az következik, mondják – főleg újságírók –, hogy nincs többek között sem, és ha valaki ezt a kifejezést használja, hibát követ el. S diadalmasan lobogtatják egyetlen üdvözítő megoldásként ezt a sokkal nehézkesebb változatot: »a többi között«. Csakhogy a nyelvi valóság nem törődik az íróasztalnál kiagyalt elméletekkel.” Majd számos irodalmi példával támasztja alá, hogy a többes számú „többek”-től való ódzkodás csupán babona. Végezetül arra is felhívja a figyelmet, hogy a többi között olykor félreértésre is okot adhat: „»A későn jött vendégek a többi között azért nem érezték jól magukat, mert…« Ezt a mondatot úgy értelmezhetjük, hogy a későn jött vendégek a többi vendég között nem érezték jól magukat. Holott arról van szó, hogy különféle okok miatt nem érezték jól magukat, többek között azért nem, mert…”

A többi között szókapcsolatot persze nem kell kiiktatnunk a nyelvhasználatunkból, ám érdemes ügyelnünk a félreérthető megfogalmazás elkerülésére.

Amelyet rosszul tudunk

Az Édes Anyanyelvünk februári száma egyik cikkének szerzője, Hajdu Ferenc arra gyanakszik, hogy egy újságíró „álságos finomkodásból” használta az ami helyett az amely kötőszót. Szívesen fűznék megjegyzést az álságos jelzőhöz is, de most szorítkozzunk a lényegre: csupán finomkodás-e ez, vagy több annál, netán egy nyelvi változásnak az előjele?

Kezdjük azzal, hogy az amely vonatkozó névmást a beszélt nyelv után most már az írottból is kezdi kiszorítani az ami. A két névmás használatában bekövetkezett elbizonytalanodást jól példázza a következő mondat, amely egy filmismertető szórólapon került elém: „John […] egy olyan kalandban találja magát, amelyre nem vágyott, de amire talán épp nagy szüksége van.” A szöveg szerzője két azonos szerkezetű és rendeltetésű mellékmondatban előbb amelyet ír (a választékos norma szerint), utána pedig amit (a beszélt nyelvi szokás szerint).

A fenti bizonytalanság lehet a hátterében annak a hibának is, amelyet Hajdu Ferenc szóvá tett: épp olyankor folyamodnak a választékosabbnak vélt amely kötőszóhoz, amikor a másik, az ami lenne a helyénvaló (mert a mellékmondat a főmondatnak valamely névmási elemére vagy teljes tartalmára vonatkozik). Lássunk erre néhány újabb példát a televízió, illetve a rádió műsorából: „Az történik a pályán, amelyet a Valencia akar”; „Most fogja lefújni az első játékrészt, amely meg is történt”; „Most karmester nélkül szólaltatom meg ezeket a műveket, amelynek több oka is van”.

A nyelvészek túlhelyesbítés néven tartják számon az efféle beszédmódot, amikor olyan jól igyekszik beszélni valaki, hogy az már „túl jó”, vagyis rossz lesz. De bennem felötlik az az eretnek gondolat is, hogy talán egy folyamatban levő nyelvi változásnak a tünetei ezek a „finomkodó”, illetve „túlhelyesbítő” mondatok: a funkció nélkül maradt amely benyomul az ami helyére, pontosabban szerepet cserélnek egymással. Ez azonban olyasmi, amit csak évek, évtizedek múlva állapíthatunk meg tárgyilagosan. Amikor az előbbi mondatban (talán) már mindenki az amely névmást fogja használni.

(Kemény Gábor, Nyelvi Mozaik, 2007)

 Rovatunkhoz kvíz is kapcsolódik: Melyik a helyes írásmód?