2024. április 19., péntek

Nagy az érdeklődés az egyszeri segély iránt

Már délután egy óráig egymillióan igényelték a 60 eurót

Tegnap óta jelentkezhetnek a felnőtt polgárok a kormány által felkínált 30+30 eurós egyszeri, közvetlen támogatásra. Pontosan éjfélkor indult az elektronikus igénylés, és Siniša Mali pénzügyminiszter az RTS reggeli műsorában elmondta: már az első félórában 20 ezren jelentkeztek, ötször annyian, mint tavaly, amikor az első 30 percben 3900 személy igényelte a 100 eurót. Tegnap reggel 8 óráig több mint 176 ezren írták be adataikat, és a miniszter a reggeli órákban azt mondta, számításai szerint délig félmilliónál is többen, az első jelentkezési nap végére pedig valószínűleg egymillióan igénylik a támogatást.

A félmillió már délelőtt 10 órára meglett, ugyanis Ana Jović, a pénzügyminiszter tanácsadója, aki a Prva tévében számolt be a segélyigénylés menetéről, közölte, hogy addig az időpontig 524 ezer személy jelezte, hogy kéri a 60 eurót. A regisztráció a vártnál is nagyobb ütemben zajlott, ugyanis délután egy óráig már egymillióan igényelték a támogatást.

(Dávid Csilla illusztrációja)

(Dávid Csilla illusztrációja)

Mali az Instagramon is a jelentkezésre biztatta a lakosságot, a közszolgálati televízióban pedig még egyszer elmondta: az igénylés egyszerű, a Kincstári Igazgatóság honlapján (www.idp.trezor.gov.rs) csupán a személyazonosító számot (JMBG) és a személyi igazolvány számát kell megadni, és bejelölni, melyik bankban van számlánk, vagy melyikben szeretnénk, ha számlát nyitnának nekünk.  Minden nagykorú személy jelentkezhet, akinek a lakhelye Szerbia területén van, és április 23-án, amikor életbe lépett a polgárok ideiglenes jegyzékéről szóló törvény, érvényes személyi igazolvánnyal rendelkezett. A nyugdíjasoknak és a szociális segélyben részesülőknek nem kell jelentkezniük, a többiek ezt május 15-éig tehetik meg, azzal, hogy május 5-étől kezdődően telefonvonal is a rendelkezésükre áll.

A kifizetési ütemterv szerint, mint lapunk már beszámolt róla, a nyugdíjasok május 6-án, a szociális segélyt élvezők és a börtönbüntetésüket töltők 7-én, a többiek május 12-e és 20-a között kapják meg az első 30 eurót. A pénzügyminiszter egyébként tegnap bejelentette még, hogy a harmadik gazdaságtámogató kormánycsomag részeként május 10-én utalják át a vállalatoknak a második, vagyis az áprilisra kért fél minimálbért alkalmazottanként.