2021. június 25., péntek

Online tanulnak és barátkoznak

Az elmúlt egy évben a diákok keveset találkoztak egymással – A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában a gyakorlati oktatást is át kellett szervezni

Az elmúlt egy év során a szerbiai középiskolások kevés alkalommal találkozhattak tanáraikkal és osztálytársaikkal, hiszen nem sok lehetőségük volt arra, hogy a tanteremben kövessék az órákat. A koronavírus-fertőzöttek számának csökkenése miatt az oktatásügyi minisztérium úgy döntött, hogy április 19-étől a szerbiai középiskolák a szeptemberi tanévkezdéskor bevezetett modell szerint dolgoznak.

Zombori Imre (Gergely Árpád felvétele)
Zombori Imre (Gergely Árpád felvétele)

A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában is ennek alapján szervezik meg a tanítást.

Az iskolában magyar és szerb nyelven folyik az oktatás. Az intézmény tanulói nemcsak az elméleti órákon sajátíthatják el a közgazdaságtan, a bankügy, a pénzügy, illetve a turizmus és a vendéglátóipar alapjait, hanem korszerűen felszerelt szaktantermekben, illetve a termelői és a kereskedelmi vállatoknál, bankoknál, biztosítótársaságoknál, szállodáknál, éttermeknél töltött gyakorlatok során is. Erre az elmúlt év folyamán kevés lehetőségük volt. A táv- és kombinált oktatás tapasztalatairól az intézmény igazgatóját, pszichológusát és egyik tanárát kérdeztük.

Zombori Imre igazgató lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a szakács és a pincér szakos diákok képzése esetében nagy nehézséget okozott, hogy a vendéglátóhelyek zárvatartása miatt a tanulók nem tudtak részt venni az iskolán kívüli gyakorlatokon. Egyébként ezek a diákok egy hároméves képzés során sajátíthatják el a szakma csínját-bínját.

– A jövendőbeli pincérek és a szakácsok az iskolában korszerűen felszerelt tankonyhában és tanétteremben, vagyis felszolgálóteremben tanulhatnak. Amikor a járványügyi intézkedések lehetővé tették, itt pótolták a hiányzó gyakorlati órákat. Az iskolánk is részt vett a távoktatásra készített televíziós órák felvételében, a felszolgálás területén jó néhány tananyagot sikerült feldolgoznunk. A diákok rendelkezésére állnak ezek a televíziós tanórák. A távoktatás során tanárok gyakran felvették vagy lefényképezték a megfelelő műveletet a főzés és a felszolgálás során, később pedig elküldték ezeket az anyagokat a tanulóknak. Természetesen a tantermi munka az igazi. Voltak olyan periódusok, amikor a gyerekek jöhettek az iskolába, és ekkor ötfős csoportokban sikerült begyakorolni a munkafeladatokat. Most a legfontosabb, hogy megőrizzük az egészségünket. Az iskola igyekezett, hogy egy pillanatra se hágja át az aktuális járványvédelmi szabályokat. A minisztérium javaslata alapján a tanárok csak az anyag legfontosabb részét kérhetik vissza a tanulóktól. Mi is ezzel összhangban cselekszünk. Valamennyire redukálni kellett az anyagot, és azon dolgozunk, hogy a lényeges tudnivalókat átadjuk a diákoknak – emelte ki Zombori Imre.

Az aktuális járványügyi intézkedések értelmében a szakközépiskolások a kombinált modell szerint tanulnak. Az iskolában az osztályokat két csoportra osztották. Az egyik héten az első csoport az iskolában, míg a második otthonról követi figyelemmel az órákat. A következő héten a két csoport cserél egymással.

GYAKORLATI ÓRÁK A JÁRVÁNY ELŐTT

Az igazgató arról is beszélt, hogy milyen volt az iskolában töltött gyakorlat a járvány kitörése előtt a négyéves képzéseken tanulók számára. A közgazdasági technikusi szakra járók a virtuális vállatokban töltik ezeket az órákat, amelyek során például azt is megtanulják, hogyan kell céget alapítani, vagy megszervezni a termelést. Ennek köszönhetően nemcsak az elméletet ismerik meg, hanem a vállalat ügyvitelével kapcsolatos dokumentációról is tanulnak. A jövendőbeli idegenforgalmi és szállodaipari technikusok a virtuális utazási irodákban töltött gyakorlati órák során utazásokat terveznek. Ezeket tartalmilag és pénzügyi szempontból készítik el. Ezenkívül a szállodák ügyviteléről is tanulnak. A Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola rendelkezik egy banki szoftverrel, a Peximmel. Ennek segítségével a banki-biztosítási tisztviselő szakon tanulók ugyanazokat a műveletek tudják elvégezni, mint egy bankban. Ezek közé tartozik a számlanyitás, a kölcsönök jóváhagyása, a pénzváltás és a pénztári ügyletek. Fontos kiemelni, hogy a virtuális bankban, vállalatban és utazási irodában töltött gyakorlatok egy-egy erre a célra kialakított informatikai kabinetben valósulnak meg. A távoktatás során ezeket az órákat nem tudták megtartani az iskolában.

TANÁRI MUNKA A TÁVOKTATÁSBAN

A Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanárai a Google Classroomot használják a távoktatás során. Vannak, akik emellett a Viberen, a Messengeren, illetve Facebook-csoportokban kommunikálnak a diákokkal. A tanárok részt vettek az oktatásügyi minisztérium online továbbképzésén, melynek során megtanulhatták a különféle online platformok használatát. Vannak olyan pedagógusok is, akik ezenfelül más képzésekre is jelentkeztek.

A távoktatásban során olyan esetek is előfordulhatnak, amikor áramkimaradás vagy hálózati hiba miatt a diák nem tudja követni az online órát. Sőt, az is megtörténhet, hogy egy ikerpárnak kell követnie az órát a monitor mögött. Erre is van példa az iskolában. Az ikertestvérek feleltetése, illetve a tudásuk számonkérése kihívást jelenthet a tanároknak, hiszen egy-egy tesztet, ellenőrzőt ugyanabban az időben kell megírniuk. Ha nincs elég okoseszköz vagy számítógép a családban, akkor ez nehezen kivitelezhető. Szerencsére az iskola tanárai a szülőkkel együttműködve meg tudták oldani ezeket a helyzeteket.

Lazić Éva (Gergely Árpád felvétele)
Lazić Éva (Gergely Árpád felvétele)

Lazić Éva, az iskola szaktanára jónak tartja a Google Classroomot, és szívesen használja, továbbá időnként a Google Meeten is tart órákat.

– A kombinált modellnél igyekszem akkor küldeni az anyagot az otthonról tanulóknak, amikor az osztály második felének tantermi órát tartok. Fontos, hogy tartsuk magukat az órarendhez, tehát a diákoknak ott kell lenniük a számítógép előtt csengetés időpontjától az óra végéig. Így a monitor előtt ülő diák ugyanabban az időben kapja meg az órán átvett anyagot, mint a tanteremben ülő osztálytársa. Ez azért is jó, mert amikor a másik csoport a következő héten eljön az iskolába, nem kell még egyszer megismételni ugyanazt a tananyagot. A távoktatásban a tanulók nem veszíthetik el munkaszokásokat. Nem szoktam egyeseket osztogatni azoknak, akik nem csinálják meg a feladatokat, szerintem az aktivitást lehet csak osztályozni. Miután átnéztem és pontoztam az ellenőrzőket, az egyeztetést szoktam alkalmazni. Adok elég időt a diákoknak arra, hogy megnézzék, melyik feladatra milyen választ adtak. Ha valamilyen észrevételük van, vagy szeretnének megbeszélni valamit ezzel kapcsolatban, nyugodtan megtehetik. Fontos kérdés az is, hogy mennyi időt adunk a diákoknak egy-egy ellenőrzőre a távoktatásban – nyilatkozta lapunknak Lazić Éva.

A diákok motivációjával kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak a távoktatás során kell ösztönözni őket, hanem a tantermi órákon, rendes körülmények között is.

– A középiskolai oktatás vége felé, harmadik-negyedik osztályban vannak olyan tanulók, akik esetében látom, hogy tovább szeretnének tanulni. Jó hír, hogy ezek a diákok szeretnének jó eredményt elérni, gondolkodnak, és látják az összefüggéseket. Nem minden tanuló ilyen, de fontos kialakítani a munkaszokásokat, mert a középiskolások később munkába fognak állni. Fontos, hogy a diákok ne csak a tantermi, hanem az online órákon is kérdezzenek a tanártól. Vannak, akiknek van bátorságuk hozzá. Nagyon jók azok az órák, amikor kérdeznek, és bővebben el tudunk beszélgetni egy-egy témáról – emelte ki a tanárnő.

HOGYAN HAT KI A DIÁKOKRA A TÁVOKTATÁS?

Bem Igor (Gergely Árpád felvétele)
Bem Igor (Gergely Árpád felvétele)

A távoktatás során a diákok keveset találkoztak egymással. Az elsős tanulóknak még nem volt alkalmuk megismerni a többieket, hiszen a kombinált modell szerinti oktatás miatt csak az osztály egyik felével találkozhattak. Bem Igor, az iskola pszichológusa elmondta lapunknak, hogy az elmúlt egy év során a felsőbb évfolyamokra járó diákoknak és a tanároknak már volt idejük alkalmazkodni a távoktatáshoz. Tavaly márciusban, a járvány kezdetén mindenkinek gyorsan fel kellett találnia magát az új helyzetben.

– Nem volt könnyű befejezni az előző tanévet, de sikerült elérni a kitűzött célokat, vagyis átvenni az anyagot. A távoktatás tapasztalatainak köszönhetően szeptemberben könnyebb volt elkezdeni az új iskolai évet. A tanárok megtanulhatták azt, hogy jobban megszervezzék az órákat, és hogy miként használják az online platformokat. Ebben az iskolai évben is érvényes a diákokra az, hogy legyen otthon internet-hozzáférésük, számítógépük vagy okoseszközük, amelyen követni tudják az órákat. Ez sajnos nem mindig van így. Gyakran megtörténik, hogy nincs internet, vagy áramszünet van egy-egy településen vagy városrészen. Voltak nehézségek. Szerencsére tudunk segíteni azoknak a diákoknak, akiknek nincs internet-hozzáférésük, hiszen be tudtak jönni az iskolába, és kinyomtattuk nekik az anyagot. A tanárok mindig a rendelkezésükre álltak. Arra is volt példa, hogy az iskola biztosított laptopokat azoknak a tanulóknak, akiknek nincs semmilyen eszközük az otthoni tanuláshoz. Jelenleg a kombinált modell szerint folyik az oktatás. Az egyik héten csak az osztály egyik csoportja tartózkodik az iskolában, a többiek otthon tanulnak. Fontos, hogy ők is segítsenek egymásnak, ha szükség van rá – hangsúlyozta Bem Igor.

A távoktatás alatt üres volt az iskola folyosója (Gergely Árpád felvétele)
A távoktatás alatt üres volt az iskola folyosója (Gergely Árpád felvétele)

Mint hozzátette, a távoktatás alatt fejlődött a diákok és a tanárok digitális kompetenciája, hiszen megtanulták az online platformok, például a Google Classroom, a Google Meet, a Zoom vagy a Skype használatát. Ezt a tudást akkor is alkalmazni tudják, ha végleg visszatérnek a tantermekbe.

A pszichológus elmondása szerint a diákok alig várták, hogy visszajöjjenek az iskolába, hiszen hiányoznak nekik az osztálytársaik, barátaik.

– A távoktatás ideje alatt szinte egész nap online vannak a diákok, online tanulnak, és ott is barátkoznak. Ez erősen kihat a fiatalokra, hiszen ebben a korban nagyon fontosak a társas kapcsolatok. A kombinált oktatási modell nagy kihívás a tanár számára, hiszen az osztály egyik csoportjának a tanteremben adja elő az anyagot, ugyanazon a napon a másik csoportnak pedig online továbbítja. Az jelenti a legnagyobb gondot, hogy amikor a másik csoport a következő héten eljön az iskolába, tovább kell haladni az anyaggal. Mindez az osztályzatokra is jelentősen kihat. Az online oktatás során nehéz felmérni, hogy mennyi tudás van egy-egy ellenőrző, teszt mögött. Az biztos, hogy a diákok eltávolodtak egymástól, és több esetben arra sem volt lehetőségük, hogy megismerjék az új tanárokat, akik a felsőbb évfolyamokon tanítják őket. A távoktatás miatt rövidíteni kellett a tananyagot úgy, hogy a fő célok, fő anyagrészek megmaradjanak. A tanárok az elvárt tudást sem tudják teljes mértékben átadni. Még nem tudjuk, hogy milyen lesz mindennek a hosszú távú hatása. Azt látjuk, hogy a diákok másképp tanulnak, más módszereket használnak, mint régebben, és a feléjük irányuló elvárások is változnak. A tanár feladata, hogy kijelölje azokat az anyagokat, amelyek fontosak, és a többit pedig sűrítve, egyszerűsítve adja elő. Nemrég megkaptuk az oktatásügyi minisztériumtól az érettségi vizsgára vonatkozó kézikönyvet. Az ebben található feladatok is változtak, mivel a diákok nem minden tananyagot tudtak átvenni a távoktatás során. Arra számítunk, hogy a járvány nem fog sokáig tartani, és minden tanuló visszatérhet az iskolába – emelte ki Bem Igor.