2024. április 20., szombat
RALI-VB

Őrület Tito szülőfalujában

Első alkalommal került be a rali-világbajnokság programjába a Horvát Rali, amely zágrábi központtal, főként a szlovén határ közelében kijelölt szakaszokon zajlott szűk, technikás, aszfaltos pályákon három napon keresztül.

Az ismeretlen, nehéz körülmények már pénteken, a legelső szakaszon egy vezéráldozatot ejtettek, hiszen a bajnoki listavezetőként érkezett Kalle Rovanperä egy jobbkanyarban lecsúszott az erdőbe, a Toyotája pedig annyira összetört, hogy nem is tudta folytatni a küzdelmet. A pénteki napot Thierry Neuville, a szombatot pedig már Sébastien Ogier zárta az élen, vasárnap azonban már a versenyzés kezdete előtt jött a fordulat: Ogier a reggeli első szakaszra, Bliznecbe tartott a zágrábi szervizparkból, amikor balesetbe keveredett az összekötőszakaszon – ilyenkor az autók a közúti forgalomban, a közlekedési szabályokat betartva mennek át a következő mért szakasz startjához. Egy szemlélődő által készített videóban látható, ahogy a WRC-s autó a külső sávba húzódik, egy mögötte érkező személyautó sofőrjét azonban ez váratlanul érte, és jobbról, a navigátor Julien Ingrassa oldaláról a Toyotának csapódott. A balesetben senki sem sérült meg, és Ogier-ék folytatni tudták a versenyt, ám szervizelésre már nem volt lehetőség, az autó megbomlott aerodinamikájának pedig a tempó látta kárát.

Törött jobb ajtóval haladva a vasárnapi első három szakasz során Ogier fokozatosan el is veszítette összetettbeli első helyét csapattársával, Elfyn Evansszal szemben, a mindent eldöntő utolsó gyorsaságira pedig rendkívül szoros állással érkezett az élmezőny, hiszen Evans, Ogier és Neuville között mindössze 8 másodperc volt a különbség. De még mindig lehetett fokozni a drámát a Kumrovecben, Josip Broz Tito szülőfalujában zajló befutónál: Evans a verseny legutolsó kanyarjában rontott, lecsúszott a fűre, és végül ezen úszott el a győzelme, hiszen a szakaszt megnyerő Ogier összetettben 0,6 másodperccel előzte meg őt – mindezt 20 szakasz és közel háromórányi versenyidő végén!

A Horvát Rali végeredménye: 1. Sébastien Ogier (francia, Toyota) 2:51:22,9, 2. Elfyn Evans (brit, Toyota) +0,6 másodperc hátrány, 3. Thierry Neuville (belga, Hyundai) +8,1, 4. Ott Tänak (észt, Hyundai) +1:25,1, 5. Adrien Fourmaux (francia, Ford) +3:09,7 stb.
A világbajnokság állása: 1. Ogier 61 pont, 2. Neuville 53, 3. Evans 51, 4. Tanak 40, 5. Rovanperä 39 stb.