2024. március 28., csütörtök

Keresztény értékeken alapuló nevelés

A Paulinum diákjai és tanárai idén is megünnepelték a lelki hivatások világnapját

Húsvét utáni negyedik vasárnap a Jó Pásztor vasárnapja, és immár 58. éve a lelki hivatások világnapja is. A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium tanárai és diákjai számára ez kiemelt ünnep. A Szent Teréz-székesegyházban a vasárnap esti szentmisén – amelyet a Paulinum elöljárói Miocs József rektor irányításával celebráltak –, a növendékek szavalattal, zeneszámmal működtek közre, ők olvasták fel az olvasmányokat. Huszár Ádám végzős diák arról szólt, miért választotta ezt a gimnáziumot, milyen tudással vértezi fel ez az iskola, milyen az itt folyó, keresztény értékeken alapuló nevelés.

– Ötvennyolc éve VI. Pál pápa nyilvánította ezt a napot a lelki hivatások világnapjává, mert a II. világháború után csökkent a papi, szerzetesi, misszionáriusi hivatást választók száma. Ezzel kívánta a pápa, és ezzel kívánja az egyház azóta is évről évre felhívni a figyelmet arra, hogy a hívek imádkozzanak, tegyenek azért lehetőségeikhez képest, hogy minél többen válasszák a papi, szerzetesi, missziós hivatást, illetve a diakónusi, kántori, hitoktatói, karitatív szolgálatot. A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium épp abban az évben, 58 éve nyílhatott meg a II. világháború után ismét, úgyhogy ez az intézmény második legnagyobb ünnepe. Minden évben alkalmi műsorral készülnek diákjaink. Idén a járványhelyzet miatt ez szerényebb volt – hallottuk Miocs Józseftől, a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium rektorától, aki emlékeztetett Reményik Sándor Templom és iskola című versének időszerűségére, hogy ne hagyjuk a templomot és az iskolát.

A Paulinum idén is várja a leendő diákokat:

– Egyházi alapítású, államilag elismert intézmény, a legjobb alapokat adja annak, aki a lelki hivatásra, az egyház szolgálatára készül, de azokat is várjuk, akiknek az oktatás mellett fontos a keresztény értékeken, az erkölcsi értékeken alapuló nevelés is, szeretnének hitükben megerősödni. Aki érdeklődik a Paulinum iránt, keresse fel honlapunkat, az érdeklődők személyesen is ellátogathatnak iskolánkba. A nyolcadikosok a kisérettségi után ugyanazokkal a szükséges iratokkal iratkozhatnak be, mint más iskolákba, július első feléig, illetve augusztus folyamán – emelte ki Miocs József.