2024. április 20., szombat

Stefanović: Terhelő bizonyítékok birtokában egy órát sem vesztegetnék el

Nebojša Stefanović védelmi miniszter ma kihangsúlyozta, hogy amikor még belügyminiszter volt és találkozott Igor Jurićtyal, az nem mondta el az ismert pedofil politikus, sem az áldozat nevét, valamint egyetlen bizonyítékot sem adott a bűncselekmény végrehajtásáról – írja a Vajdasági RTV.

Igor Jurić az éjszaka folyamán kijelentette, hogy mindent, amit a pedofil politikussal kapcsolatban tudott, azt az egykori belügyminiszternek mondta el, mivel úgy gondolta, hogy a megfelelő személynek vallott és az áldozatok pedig teljes védelmet kapnak. Mindez az ügyészség jegyzőkönyvében is bele van foglalva.

Ez alkalommal Dejan Kovačević is felszólalt, aki a bűnügyi rendőrség egykori vezetője volt és résztvett Stefanović, valamint Jurić találkozóján is. Elmondása szerint mindez nem igaz, vagyis Jurić semmilyen információkkal sem szolgált.

– Hogyha lett volna, vagy most is lenne ilyen adatom, akkor egy órát sem vesztegetnék el, hogy akár csak egy másodpercet is veszítsek. Elmennék az ügyészségre és mindent elmondanék, amit csak tudok, az áldozatok neveit és engedném, hogy az illetékes szervek végezzék a dolgukat. Nem beszélhetnék a televíziókban már másfél éve erről az esetről, miközben az ügyész felhív és hallgatásra szólít fel – mondta Stefanović a Pink televíziónak adott nyilatkozatában.

Hozzátette, hogy kiskorú gyermekek apjaként és kormány tagjaként, valamint az ország polgáraként sem engedheti meg, hogy akár csak egy gyermek is bármilyen szenvedést, nyomást, bűncselekményt elszenvedjen és erről hallgasson.

Elmondása szerint Jurić kijelentéseiről először még 2020 januárjában hallott, amikor az kiállt a sajtó elé és bejelentette, hogy pedofíliát ábrázoló fényképekkel rendelkezik, amelyet egy ismert politikus követett el.

Jurićnak nem szükséges felfednie a nyilvánosságnak az elkövető kilétét, nem kell tudni, hogy az ügyészségnek kiadta e az információkat, csak hagynia kell az illetékeseket, hogy végezhessék a munkájukat – mondta Stefanović.

Állítása szerint azon a bizonyos találkozón sem ő, sem pedig Kovačević nem hallották az elkövető, valamint az áldozat nevét sem, emellett bizonyítékokat sem kaptak a bűncselekményről.