2024. március 29., péntek

Az EU előrelépést vár a szerb-koszovói tárgyalásokon

Növeli a nyomást az Európai Unió Szerbián azért, hogy folytassák a tárgyalásokat Koszovóval. Többek között erről volt szó Alexander Vučić elnök brüsszeli tárgyalásain. Egy szakértő szerint azonban kétszínű az Unió balkáni politikája.

Az uniós diplomácia vezetője szerint Brüsszel hajlandó felgyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat, amennyiben Szerbia előrelép a koszovói kapcsolatait illetően.

„Bátorítom Vučić elnököt arra, hogy folytassa az utat a jogilag kötelező érvényű egyezség és a kapcsolatok normalizálása felé Belgrád és Koszovó között. Haladéktalanul folytatnunk kell a tárgyalásokat a meglévő nézetkülönbségek ellenére is” – mondta Josep Borrell uniós főképviselő.

Szerbia továbbra sem hajlandó elismerni Koszovó 2008-ban kikiáltott függetlenségét. Szakértők szerint viszont Belgrádnak lényegesen jobb tárgyalási pozíciója van Brüsszelben, mint Pristinának.

„Az EU kétszínű magatartása és a félszívű elkötelezettsége nem segítette a párbeszédet. Épp ellenkezőleg, ez igencsak egyenlőtlen helyzetbe hozta a két felet. Koszovó ebből a szempontból inkább az egyezség tárgyának, nem pedig a résztvevőjének tűnik” – mondta Matteo Bonomi külpolitikai szakértő.

Csütörtökön a koszovói miniszterelnök, Albin Kurti tárgyal majd az unió vezetőivel Brüsszelben, azonban a szerb elnökkel nem találkozik.