2024. április 20., szombat

Vučić új projekteket jelentett be

Arról már hírt adtunk, hogy Szerbia első embere, Aleksandar Vučić két napos látogatást tesz Brüsszelben. A médiának olyan projektekről számolt be, amelyek drasztikusan megváltoztathatják az országunkat.

Ilyen például a Belgrádot és Ništ összekötő gyorsvasút, mely egészen Észak-Macedónia határáig fog elérni.

Az Unió az építkezés 35 százalékát fogja állni, azaz nem kevesebb, mint 700 millió eurót.

Az elnök szerint a vasút, illetve az épülő utak hatalmas jelentőséggel bírnak különösen Toplica, Blace, Prokuplje és Közép-Szerbia számára is, hiszen majd akár pár óra alatt Bécsbe lehet jutni általa. Az osztrák fővárosba az út Belgrádból mindössze 6 órát vesz majd igénybe.

Az elnök kitért arra is, hogy kiváló összeköttetésünk lesz az összes európai nagyvárossal és Isztambullal is.

Hozzátette, hogy az államadósság a 2012/2013-as időszakhoz képest nem sokkal változott, így az országnak van pénze a vasút finanszírozására. A jelenlegi államadósság 26 milliárd euró.

Elárulta, hogy 2012-es adatok szerint az államadósság 56 százalékos volt, azonban ez ma sem több 58 százaléknál, ami nem drasztikus növekedés a járványhelyzetet és az áradásokat figyelembe véve.

Szerbia jelenlegi GDP-je 50 milliárd euró.

Az Uniós csatlakozás témakörét is érintették, amelynek következő megbeszélése május 11-én lesz esedékes.

Arra is kitért, hogy a koszovói kérdés megoldása még mindig fontos a tagosodás vonatkozásában.