2024. március 28., csütörtök

Határ- és útinfó

A meteorológusok közleményei szerint este az ország északi részein az utakon enyhe eső várható, míg más részeken remélhetőleg jól járhatók lesznek.

A Szerbiai Motorosszövetség (AMSS) fokozott figyelmet javasol azokon a szakaszokon, ahol a munkák miatt forgalmas lehet az út.

Emlékeztetnek, hogy június 30-ig, 7 és 16 óra között munkálatokat végeznek a Brzeće-Kopaonik útszakaszon, ezért azon az útrészen csak felváltva lehet haladni.

Április 27-e és május 27-e, valamint 7 és 17 óra között tervezik a Đerdap-Kladovo útszakasz felújítását, ahol hasonlóan fog történni a közlekedés, mint a fentebb említett szituációban.

Ugyancsak holnaptól kezdik meg a Negotin-Zaječar közötti útszakasz munkálatait is, valamint 29-től 10 és 16 között az autópálya belgrádi szakaszán is dolgoznak majd, a repülőtéri és a Dušanovac hurkok között.

Április 29-éig dolgoznak még a Belgrádnál lévő Resnik körforgalmon is.

Holnap ugyancsak javításokat végeznek az Újvidék-Szabadka országútszakaszon, a bal forgalmi sávon, 7 és 17 óra között.

A Határrendészeti Igazgatóság 17.15-kor szolgáltatott tájékoztatása szerint Horgoson 90, Kelebián 120, Batrovcin pedig 180 percet várakoznak a kamionok. Azt is elárulták, hogy az utastermináloknál nincs várakozás.