2024. április 19., péntek

Megsemmisítették a második világháborús bombát – FOTÓ, VIDEÓ

A Belügyminisztérium illetékesei ma 14.29 perckor semmisítették meg azt a második világháborús légibombát a Kevevára (Kovin) melletti Gálya (Gaj) faluban, melyet tavaly fedeztek fel egy belgrádi építkezésen.

Aleksandar Vulin belügyminiszter kijelentette, hogy az építkezést a minisztérium illetékesei átvizsgálták, és nem találtak több veszélyre utaló nyomot.

A miniszter külön megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek a bomba hatástalanításában, valamint dicsérettel illette a tűzszerészeket, akik a saját életüket kockáztatva végezték a munkájukat a polgártársaik biztonságának érdekében.

Mihajlo Marinković a Sürgősségi helyzetek szektorának fel nem robbant fegyvereivel foglalkozó osztály vezetője elmondta, hogy a gyújtórendszer eltávolítása és a bomba semlegesítése problémamentesen zajlott. Hozzátette, hogy a bomba minden biztonsági intézkedésnek megfelelően volt szállítható a megsemmisítés helyszínére, ahol készenlétben állt a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat is.

Az akcióban nem kevesebben, mint 400-an vettek részt.

A bombát egyébként egy évvel korábban fedezték fel, azonban csak most kerítettek időt a felrobbantására, ugyanis az illetékesek a járványhelyzet következtében nem tudták előbb megszervezni az akció lebonyolítását.