2024. március 29., péntek

Vučić: Hálával tartozunk Brüsszelnek és az EU polgárainak

Aleksandar Vučić elnök ma részt vett egy pénzügyi egyezmény aláírásán, amely a tavalyi évre vonatkozó határonátívelő IPA akcióprogramjának második részét képezi – írja a B92 hírportál.

A Szerbia Palotában az egyezményt az európai integrációs miniszter, Jadranka Joksimović és az Európai Unió delegációjának vezetője, Sam Fabrici írta alá.

A mai napon 86 millió euró vissza nem térítendő támogatást kaptunk az uniótól. Végtelen hálával tartozunk Brüsszelnek és az unió polgárainak, mivel ezt az összeget bármi másra is költhették volna a közösségen belül. Itt olyan forrásokról van szó, amelyeket előre megbeszélt projektekre lehet költeni – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy ezek a projektek főként strukturális jellegűek, vagyis többek között az oktatás, a vállalkozás, fejlesztési lehetőségeket és a jog uralmát hivatottak támogatni.

Világos, hogy fejlesztenünk kell kapcsolatainkat az unióval, ezért az elkövetkező három, négy hétben sokszor fogunk Brüsszelbe utazni – jelentette ki az elnök.

A támogatási csomag a vállalkozásokra, méghozzá a kis- és középvállalkozásokra helyezi a hangsúlyt, külön kiemelve az idegenforgalmat – mondta Sam Fabrici.

A mai napon 86 millió euró vissza nem térítendő támogatásról írtunk alá szerződést, amellyel teljessé tesszük a tavalyi évre vonatkozó 156,6 millió eurós keretet – mondta Jadranka Joksimović.

Szavai szerint az összeg legnagyobb részét, vagyis 45,5 millió eurót a környezetvédelemre fordítanak majd. Ezen belül a čačaki, sokobanjai és loznicai szennyvíztisztítására helyezik a hangsúlyt. Az keretből 17 millió eurót a konkurencia támogatására fordítanak majd, vagyis az ország fejletlenebb községei számára biztosítják. Fontosnak számít még az az 1 millió euró is, amelyet a rokkant személyek közlekedésének megkönnyítésére fordítanak majd.