2024. március 28., csütörtök

Pásztor: Minél hamarabb nyíljanak meg a lezárt határátkelők

– Sikeresen tereljük vissza az életünket a normális, megszokott kerékvágásba – áll Pásztor István ma délután közzétett Facebook-bejegyzésében.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ma Csallóközi Eszterrel, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzuljával tárgyalt, ahol egyebek mellett a mögöttük álló időszak tapasztalatairól és az előttük álló közös feladatokról egyeztetettek, ahogyan Pásztor fogalmazott a bejegyzésében, „célirányosan, kevés mondatból szót értve, mint mindig.”

A VMSZ elnöke arra kérte a főkonzult, hogy tolmácsolja Magyarország Kormányának döntéshozói irányába azt a kérést, hogy az oktatást igazoló, szerbiai dokumentumok maximális pozitív elbírálást és mozgási lehetőséget biztosítsanak úgy a határátlépésnél, mint Magyarország területén. Emellett arra is megkérte, hogy jelezze a vajdasági polgárok azon igényét, hogy minél hamarabb nyíljanak meg a régóta lezárt határátkelők. Hozzátette, hogy a rasztinai, a bajmoki, a királyhalmi, a horgosi közúti határállomás, valamint a gyálai és a rábéi határátkelők megnyitása elsőbbséget élvez, hogy minél kevesebbet kelljen utazni, és gördülékenyebb legyen a mindennapi ügyintézés.

Pásztor a bejegyzésében felhívja a figyelmet, hogy bár lassan kezd visszatérni az élet a normális medrekbe, továbbra is be kell tartani minden hatályban lévő egészségügyi szabályozást. Arra kéri a polgárokat, hogy minél nagyobb számban vegyék fel a koronavírus elleni védőoltsát.

A VMSZ elnöke megköszönte a Főkonzul asszonynak az elmúlt egy évben kifejtett erőfeszítést, partnerséget és nyitottságot, segítőkészséget, amit folyamatosan tanúsított annak érdekében, hogy a polgárok a korlátozások ideje alatt is el tudják intézni legfontosabb ügyeiket.